Nemzetközi foci

„Ha nem vagyok elég jó, hagyom, hogy más irányítson”

Felajánlotta távozását Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Nem félek semmitől, mert a legjobb munkát végzem, ami tőlem telik. Ha úgy gondolják, hogy nem vagyok elég jó, hagyom, hogy valaki más átvegye az irányítást” – mondta Dalic a horvátok hétfői sajtótájékoztatóján az MTI cikke szerint.

Szoboszlai nem játszik a törökök ellen
Kikerült a válogatott keretéből.

Az edző emlékeztetett, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokságon ezüstérmesek lettek, a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokságra pedig selejtezőcsoportjuk megnyerésével jutottak ki.

Tudom, hogy jelenleg nem vagyunk elég jók, de ez a realitás. Csalódott vagyok és nyomás alatt állok, de ez a munkám része. Panaszkodás helyett megmutatom, továbbra is büszke vagyok rá, hogy a horvát csapatot vezethetem

– magyarázta. Dalic hangsúlyozta, a nehézségek ellenére magabiztos és motivált a folytatást illetően.

A horvátok egy győzelemmel és négy vereséggel állnak a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. Kedden az Európa-bajnoki címvédő Portugália elleni mérkőzésén a kiesés elkerülése lesz a céljuk, de a sorsukat befolyásolja a francia-svéd meccs végeredménye is.

Kiemelt kép: Anders WIKLUND / TT News Agency / AFP

Olvasói sztorik