Nemzetközi foci

Visszavonul a Barcelona korábbi kétszeres BL-győztes játékosa

Bejelentette visszavonulását a Barcelona és a Liverpool egykori játékosa, a 147-szeres argentin válogatott Javier Mascherano.

Klopp előveheti Liverpoolban a Mascherano-tervet
Elfogytak a védői, így kénytelen lesz a középpályáról hátravonni valakit.

Az 1984. június 8-án született játékos a River Plate-ben kezdett elé futballozni, 2005-ben a brazil Corinthiansba igazolt, de egy év után megkezdte európai pályafutását. A West Ham United (2006-2007) után a Liverpool (2007-2010), majd a Barcelona (2010-2018) következett, 2018-2019 között a kínai Hebei China Fortune csapatában szerepelt, végül idén januárban hazaszerződött az argentin Estudiantes de La Platához.

„Szeretném bejelenteni, hogy visszavonulok a profi labdarúgástól. Szeretnék köszönetet mondani ennek a klubnak, amely lehetőséget adott arra, hogy Argentínában fejezzem be karrieremet” – nyilatkozta.

Mascherano a legnagyobb sikereit a Barcelonával érte el, ahol kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját (2011, 2015), ötször volt bajnok, ötször kupagyőztes, nyert három spanyol Szuperkupát és két-két európai Szuperkupát, illetve klubvébét.

Az argentin válogatottal 2004-ben és 2008-ban olimpiai bajnok lett, emellett játszott egy világbajnoki (2014) és négy Copa América-döntőt (2004, 2007, 2015, 2016).

Kiemelt fotó: Manuel Blondeau / AOP Press / DPPI via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.