Nemzetközi foci

„Négy hónappal ezelőtt még kézilabdáztam, most a futballválogatottban játszom”

Van, aki két ballábbal születik, van, akinek tagadhatatlan tehetsége van a sporthoz. A feröeri Hilmar Leon Jakobsen tökéletes példa utóbbira, a 23 éves sportoló két labdajátékban is a válogatottságit vitte, és még hol a vége?

Jakobsen januárban még világbajnoki selejtezőt játszott hazája kézilabda-válogatottjában, szerdán már Litvánia ellen töltött 90 percet a pályán a feröeri labdarúgó-válogatottban, írta a Daniasport.hu portál.

A sportoló gyerekként a HB Tórshavnban kezdett el futballozni, egy évet az Aston Villánál is eltöltött, de egy műtéttel fenyegető csípősérülés hatására úgy döntött, feladja álmait. Így lett belőle kézilabdázó, és miután egyre több sikert ért el a H71 csapatánál egészen a válogatottságig jutott.

Olyannira, hogy január 12-én még ott volt a pályán és három góllal segítette Feröer-szigetek csapatát a 24-22-es győzelemhez a Luxemburg elleni világbajnoki-selejtezőn. A koronavírus-járvány miatt azonban a hazai kézilabda-bajnokság leállt, a futball viszont nem, így Jakobsen jelentkezett egykori klubjánál.

A HB Tórshavn harmadik csapatában kezdett, majd játszott néhány mérkőzést egy szinttel feljebb, júniusban pedig felkérték, hogy segítse az élvonalbeli együttest.

Jakobsen végül két évre írt alá, 17 bajnokin lépett pályára, 12 gólt szerzett, és bajnoki címet ünnepelhetett.

„Eleinte nemet mondtam arra, hogy az első csapatban futballozzak, de meggondoltam magam. Azt éreztem, ha ismét alkalmat kapok a futballra, akkor azt ki kell használnom.

Szerettem a kézilabdát, csak jó emlékeim vannak, de mindig is a futball volt az álmom

– nyilatkozta.

De a felemelkedés nem állt meg, miután a pandémia miatt Jóan Símun Edmundsson, az Arminia Bielfeld csatára nem hagyhatta el Németországot, Haakan Ericson szövetségi kapitány őt hívta be a Litvánia, Lettország és Málta elleni mérkőzésekre.

És ha már ott volt, szerdán pályára is küldte, a 2-1-es vereséggel véget ért vilniusi felkészülési összecsapáson ő adta Gunnar Vatnhamarnak a gólpasszt..

Négy hónappal ezelőtt még kéziztem, most a futballválogatottban játszom. Nem tudom, mit mondjak – főleg úgy, hogy hét évig egyáltalán nem fociztam.

Feröer legközelebb szombaton, Lettországban, majd 17-én, kedden Máltán lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Kiemelt fotó: Feröeri Labdarúgó Szövetség (fsf.fo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.