Nemzetközi foci

Izlandi kapitány: Öt percre voltunk az Eb-től, de most a pokolban vagyunk

A 88. perc kezdetén még Izland vezetett a Magyarország elleni Európa-bajnoki pótselejtezős meccsen a Puskás Arénában, ám Loic Nego, majd Szoboszlai Dominik révén fordított és végül 2-1-re nyert a magyar válogatott, ezzel pedig kijutott a részben budapesti rendezésű, jövő nyári tornára. Erik Hamrén, az izlandiak szövetségi kapitánya a mérkőzést követő sajtótájékoztatóján elég letörten nyilatkozott.

Nagyon csalódottak vagyunk, de ez azt hiszem érthető – öt percre voltunk az Eb-től. De gratulálunk a magyaroknak, fantasztikus nyaruk lesz.

Szoboszlai: Gondoltam, 20-ról csak ellövöm
A salzburgi középpályás szerint fontos, hogy végig küzdöttek.

Megkérdezték tőle, hogy ez a vereség milyen hatással lesz az ő helyzetére, amire azt mondta, hamarosan lesznek válaszok, de rögtön a meccs után még nem jött el az ideje annak, hogy erről beszéljen. A félidőben a védekezésre próbálta felhívni játékosai figyelmét, mert úgy érezte, hogy a magyar játékosok könnyen átjátsszák őket.

„Majdnem mindig, amikor egy csapat korán vezetést szerez, utána a védekezésre koncentrál. Mi is ezt tettük, de voltak ellentámadásaink, be kellett volna lőni őket. Az első félidőben jártunk a legközelebb a második gólhoz. Az volt az álmunk, hogy kijutunk, közel álltunk ehhez. Az egymeccses pótselejtezők ilyenek, apróságok döntöttek.

Fájdalmas egy ilyen élmény, amennyire örül a magyar válogatott, olyan szomorúak vagyunk mi. Az egyik csapat a mennyországban érezheti magát, a másik pokolban – és most mi vagyunk a pokolban

– értékelt az izlandi kapitány, aki sok sikert kívánt Magyarországnak az Európa-bajnokságra.

A magyar válogatott a jövő nyári Eb-n a portugálokkal és a franciákkal itthon, a németekkel Münchenben játszik.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.