Nemzetközi foci

Irigykednek a román lapok a magyar válogatott fullasztó, őrült győzelme után

A román válogatottnak van mit sajnálnia, hiszen a magyar labdarúgó-válogatott bebizonyította, hogy Izland legyőzhető – írta pénteken az Adevarul című román napilap elektronikus kiadásában azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

A lap az MTI cikke szerint kiemelte, hogy „a magyarok extázisban vannak”, miután sorozatban másodszor jutottak ki az Európa-bajnokságra úgy, hogy 1986 óta nem szerepeltek világbajnokságon.

A szomszédos országban elsősorban azért foglalkoznak a csütörtöki mérkőzéssel, mert a pótselejtező elődöntőjében Románia 2-1-re kikapott Izlandtól. A lap szerint a statisztika is alátámasztja, hogy Izland verhető ellenfél lett volna, hiszen 2020-ban a hivatalos meccsein egyedül Romániát győzte le, miközben vereséget szenvedett Magyarországtól, Angliától, Belgiumtól és Dániától. A lap szerint a magyar válogatot

egy fullasztó, őrült meccs után vívta ki az európai kontinenstornára való kijutást.

A Digisport.ro oldal azt írta címben, hogy a magyar válogatott egy honosított játékos és „az ékköve”, a legújabb sztárja, Szoboszlai Dominik góljai révén szerezte meg a győzelmet drámai módon. A Ziare.com hírportál szerint a románok „hóhérjai”, az izlandiak drámai vereséget szenvedtek Budapesten így nem jutottak ki az Eb-re. Úgy vélte, hogy a románok vereségét „a magyarok bosszulták meg” egy hihetetlenül fordulatos mérkőzés során. A Prosport.ro sport hírportál is azt emelte ki, hogy a 88. percben Izland még vezetett, és csomagjaik már készen voltak az Eb-re való utazásra, de a magyarok nem adták fel, és hihetetlenül fordítottak.

Szoboszlai a madridi címlapon, már a Real is figyeli
Arról cikkeznek Spanyolországban, hogy sorban állnak az európai topklubok a magyar játékosért.

Magyarország csütörtökön 2-1 arányban győzte le Izlandot a pótselejtező döntőjében, miután megfordította a mérkőzést Nego 88. és Szoboszlai 92. percben szerzett góljaival, így kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. A nyári Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a

címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csaphat össze.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Olvasói sztorik