Nemzetközi foci

Története legnagyobb összeomlását mutatta be a nigériai válogatott

Összeomlás vagy feltámadás? Ezt csak azok tudnák elmondani, akik látták Nigéria és Sierra Leone döbbenetes pénteki selejtezőjét az Afrika-kupa L csoportjában.

A hazaiak a sorozatban megnyerték az első két meccsüket (Benin 2-1, Lesotho 4-2), ugyanakkor a vendégek még nyeretlenek voltak (Lesotho 1-1, Benin 0-1). A két válogatott közötti különbséget jól mutatta a világranglista-helyezés: a 32. fogadta a 120. helyen álló vendégeket, akik ma legutóbbi 11 mérkőzésük közül mindössze egyszer tudtak nyerni.

Úgy tűnt, Nigéria könnyedén behúzza a mérkőzést, a duplázó Everton-csatár, Alex Iwobi mellett a Napoliban futballozó Victor Osimhen és a Villarreal szélsője, Samuel Chukwueze is betalált, így 29 perc után már 4-0 állt a vendégek neve mellett.

A tudósítások szerint ebbe az is belefért, hogy az izlandi légiós, Kwame Quee révén Sierra Leone még a szünet előtt szépítsen (4-1).

A második félidőben továbbra is nagy fölényben futballozott Nigéria, gólt azonban a dán Randers csatára, Alhaji Kamara szerzett a 72. percben (4-2).

Ettől a hazaiak megzavarodtak, a vendégek vérszemet kaptak, a 80. percben az Anderlechtben szereplő Mustapha Bundu is betalált (4-3), végül Alhaji Kamara a 86. percben kialakította a 4-4-es végeredményt.

A folytatás kedden Freetownban, ahol a két válogatott ismét megmérkőzik egymással, de akkor Sierra Leone lesz a pályaválasztó.

Olvasói sztorik