Nemzetközi foci

Hívták a franciák, mégis hazáját választotta a Barcelona középpályása

Jugoszláviában született, játszott a luxemburgi utánpótlás-válogatottakban, és ugyan Raymond Domenech akkori szövetségi kapitány jelezte, számítana rá a francia válogatottban, végül a bosnyákokat választotta Miralem Pjanic, a Barcelona középpályása.

„Játszhattam volna a francia válogatottban, hiszen miután 2008-ban Metzből Lyonba szerződtem, Domenech felhívott. De addigra már elhatároztam, hogy Bosznia az álmom és ott szeretnék futballozni. Megköszöntem neki, de inkább azt választottam” – nyilatkozta a 30 éves játékos a Canal Plus-nek.

Pjanic 1990-ben Tuzlában született, amely jelenleg Bosznia második legnagyobb városa.

Számomra a francia válogatott túl erős volt abban az időben, hogy beverekedjem magam, és fájt volna a szívem, ha a bosnyákok ott látnak futballozni.

Pjanic jelenleg is a bosnyák válogatottal készül, amely az Irán elleni felkészülési mérkőzést követően Hollandia és Olaszország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Kiemelt fotó: LLUIS GENE / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik