Nemzetközi foci

Megállítja őket bárki? A Dortmundot is megverte a Bayern

Hátrányból fordítva nyert 3-2-re Dortmundban és vezeti a Bundesligát a Bayern München. Ez volt a 128. rangadó a két csapat között, a müncheniek 62-szer győztesk 33 döntetlen és 33 dortmundi siker mellett.

Egészen magas tempóval kezdődött a mérkőzés, ugyanis már az első perc végén nagy helyzetbe került a Bayern München, de Robert Lewandowski nem találta el a kaput – a csatárnak ez a 300. tétmeccse volt csapatában. A lengyel a 29. percben bevetődve betalált ugyan, azonban VAR-ral visszanézték és érvénytelenítették a gólt, bár millimétereken múlhatott a dolog.

A félidő hajrájában jött a gólváltás: előbb Marco Reus szerzett vezetést a Dortmundnak, majd az addig sok lehetőséget elpuskázó Bayern egyenlített David Alaba révén. Utóbbi gól a ráadás negyedik percében esett.

Az első félidő góljai:

A második félidő elején Erling Haaland lövése kerülte el a kaput, majd Lewandowski fejelt hálóba. Szinte azonnal a kapufát is eltalálta a Bayern, aztán Roman Bürkinek kellett bravúrt bemutatnia, és még mindig csak az 53. percben járt a meccs.

A Bayern München ment előre az újabb gólért, hogy lezárja a meccset, a csereként beállt Leroy Sané gólt is szerzett a 80. percben, de szinte azonnal jött Haaland, eltolta a labdát Manuel Neuer mellett és 2-3-ra módosította az állást. Lewandowskitól még elvettek egy újabb gólt a meccs végén, úgyhogy végül ez maradt a végeredmény is.

A Bayern számára a győzelem mellett rossz hír, hogy egy szerencsétlenül sikerült szerelési kísérletnél Joshua Kimmich súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, már a 36. percben le kellett cserélni.

Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig magabiztos győzelmet aratott a Sallai Rolanddal felálló Freiburg ellen, ezzel továbbra is százszázalékos hazai pályán (4 meccs/4 győzelem). A magyar válogatott játékosok közül a kapus és a védő végigjátszotta a találkozót, míg Sallait a 75. percben lecserélték.

Az utolsó Mainz döntetlent játszott az utolsó előtti helyen álló, vendég Schalkéval. A hazaiak, akiknek keretéből hiányzott a magyar válogatott Szalai Ádám, első pontjukat szerezték a mostani szezonban, míg a vendégeknek ez volt a harmadik döntetlenjük.

Bundesliga, 7. forduló

Borussia Dortmund-Bayern München 2-3 (1-1)
RB Leipzig-SC Freiburg 3-0 (1-0)
1. FC Union Berlin-Arminia Bielefeld 5-0 (3-0)
FSV Mainz 05-Schalke 04 2-2 (2-1)
FC Augsburg-Hertha BSC 0-3 (0-1)
VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 2-2 (2-0)

Kiemelt kép: firo Sportphoto / Jürgen Fromme / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.