Nemzetközi foci

2020 legpechesebb csatára már új becenevet is kapott

Lesgóljai miatt a Mr. Les becenevet aggatta az El Desmarque nevű spanyol oldal Álvaro Moratára, a Juventus labdarúgójára, írja az MTI. De a Twitteren már előszeretettel írnak róla Ál-VAR-o Morataként is.

A 28 éves csatár 2020-ban már 11 olyan találatnál jár, amelyet les miatt érvénytelenítettek a játékvezetők.

A szeptemberi visszatérése óta hét mérkőzést játszott a Juvéban, 12-szer talált be, de ezek közül hatot nem adtak meg, hármat ráadásul ugyanazon a meccsen, a Barcelona ellen, a Bajnokok Ligájában.

Pierluigi Casiraghi, a Lazio és a Juventus korábbi kiváló futballistája mindezek ellenére úgy vélekedett, Morata máris jól beilleszkedett, és jelenleg ő teljesít a legjobban a torinóiak közül. A spanyol csatár 2014 és 2016 között két szezonon keresztül már játszott a Juventusban. Casiraghi szerint jól látszik a teljesítményén az azóta megszerzett komoly tapasztalat, hiszen remekül látja a kaput, nagyon jól mozog, és segít csapattársainak, vagyis komplett csatárrá fejlődött.

Morata legutóbb tavaly novemberben szerepelt a spanyol válogatottjában, de Luis Enrique ismét behívta a keretbe. A spanyolok októberben Portugália, Ukrajna és Svájc ellen három meccsen csak egy gólt szereztek. Jövő szerdán a németekkel játszanak barátságos mérkőzést, majd a Nemzetek Ligájában Svájccal és Németországgal találkoznak.

Morata a válogatottban eddig 33 mérkőzésen 17 gólt szerzett, klubcsapataiban pedig 409 tétmeccsen 152-szer volt eredményes. A Real Madriddal kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, majd a Chelsea-ben és az Atlético Madridban is futballozott.

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila /AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik