Nemzetközi foci bajnokok ligája

Vidal úgy hegyezi magát a Real ellen, mintha még Barca-játékos lenne

Két forduló után a Sahtar Donyeck vezeti a Bajnokok Ligája B csoportját, miközben az Inter a 3., a Real Madrid a négyes utolsó helyén áll.

A két nagy a harmadik fordulóban egymás ellen játszik, és a gyenge rajt miatt még kiélezettebb csatára van kilátás.

A milánóiaknál várhatóan kezdőként lép pályára Arturo Vidal, aki a nyáron érkezett a Barcelonától, és azt mondta, a Real ellen úgy fog hajtani, mintha még a katalánok játékosa lenne.

Két idényt húztam le a Barcelonánál, és remélem, a győzelmet a Barca- és az Inter-drukkerekkel közösen ünnepelhetem majd

– fogadkozott Vidal, aki az első játékos lehet, aki három különböző csapat színeiben beköszön a Realnak, hiszen a Juventusban és a Bayern Münchenben ez már sikerült neki.

Új klubjában még nem szerzett gólt, de tavaly a Barcánál a bajnokságban nyolcszor is betalált, ezzel a házi góllövőlistán Lionel Messi (25), Luis Suárez (16) és Antoine Griezmann (9) mögött a negyedik helyen zárt.

„Korábban sok gólt lőttem, de most csak az dolgom, hogy a legjobb formámat hozzam, és megtegyem, amit az edző kér. Mindig a csapat az első számomra” – mondta a 33 éves chilei középpályás.

A Real-Inter párharcban a madridiak otthon hétből hat meccset behúztak, a legutóbbit 1998-ban 2-0-ra.

A keddi program:

Infografika: www.sofascore.com

Kiemelt kép: Sergei SUPINSKY / AFP

Olvasói sztorik