Nemzetközi foci sport

Alvásról alvásra közelít a túlvilág felé a Nemzet bombázója

Gerd Müller, a németek legendás labdarúgójának felesége elmondta, hogy az egykori támadó már alig van ébren, a nap nagy részében alszik, írja az MTI. A 75. születésnapját kedden ünneplő játékos neje, Uschi a Bildben úgy fogalmazott, a 70-es évek legendás csatára a nap 24 óráját ágyban tölti, már csak ritkán van éber pillanata.

Gyönyörű, amikor kicsit kinyitja a szemeit, mond egy igent vagy egy nemet. Nyugodt, békés, nem hiszem, hogy fájdalmai vannak, szép lassan, alvásról alvásra közelít a túlvilág felé

– írta megható írásában a feleség a Nemzet bombázója becenevű játékosról, aki egy otthonban tölti mindennapjait.

Az Alzheimer-kórral küzdő Müller 1966 és 1974 között 62 mérkőzésen 68 gólt szerzett a nyugatnémet válogatottban, a Bayern Münchennél töltött 15 éve alatt 453 találkozón 398-szor volt eredményes. Klubjával háromszoros BEK-győztes és négyszeres bajnok, a nemzeti csapattal 1974-ben világbajnokságot, 1972-ben Európa-bajnokságot nyert. Hétszer volt a Bundesliga gólkirálya, az 1970-es vb-n és a két évvel későbbi Eb-n sem lőtt nála több gólt senki.

Az Aranylabdát egyszer (1970), az európai Aranycipőt kétszer kapta meg.

Kiemelt kép: FRANZ-PETER TSCHAUNER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.