Nemzetközi foci bajnokok ligája

Guardiola kiborult a Cityre váró meccsdömping miatt

A Manchester Cityt irányító Josep Guardiola őrültnek nevezte a mérkőzésnaptárt, amely miatt szerinte hátrányt szenvednek a nemzetközi kupaküzdelmekben is érintett labdarúgócsapatok.

Guradiola pénteken adott hangot nemtetszésének, mondván a játékosoknak túl kevés idejük van a regenerálódásra.

„Egyértelmű, hogy nagyon nehéz a bajnokság, mert másoknak hét-nyolc napjuk van felkészülni” – fogalmazott Guardiola csapata sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, minden más, európai kupában szereplő együttes ugyanezzel a problémával küzd, vélhetően más menedzserek is akkora bajban vannak a csapatkijelöléssel, mint ő.

Szombat kora délután játszunk, de még nem tudom, kik lesznek a keretben

– jelentette ki a vezetőedző, aki ugyanakkor közölte, szeretnének trófeákért küzdeni a mostani idényben is.

A koronavírus-járvány miatt elhúzódó előző szezon hozományaként a csapatok csak szeptemberben tudták elkezdeni a mostani kiírást, a nemzetközi sorozatok főtáblás küzdelmei pedig csak ezen a héten indultak. Mindez azt jelenti, hogy a feszített menetrend miatt minden forduló között Bajnokok Ligája-szereplés vár a Cityre egészen a novemberi válogatott szünetig.

A négy meccsen szerzett 7 pontjukkal a tabellán 11. manchesteriek szombaton a West Ham United otthonába látogatnak a Premier League-ben.

Kiemelt kép: Tim Keeton / POOL / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik