Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szoboszlai a bombagóljáról: Nagyon jól találtam el a labdát

2-2-es döntetlennel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét a Salzburg csapata, amely hazai pályán fogadta a Lokomotiv Moszkvát – amelynek az a Marko Nikolic a vezetőedzője, aki bajnok volt 2018-ban a Fehérvárral. Az osztrák csapat első gólját Szoboszlai Dominik szerezte, a magyar válogatott játékos pedig a rá jellemző módon talált be:

egy távoli, védhetetlen lövéssel, ami ezúttal a keresztlécet érintve kötött ki a kapuban.

Az osztrák Sky Sports szólaltatta meg a még mindig csak 19 éves játékost a meccs után, Szoboszlai pedig elmondta, nem elégedett a 2-2-es végeredménnyel, mert sikerült 0-1-ről fordítaniuk és kifejezetten jól kezdték a második félidőt.

„Szomorú, hogy ez sem volt elég a három ponthoz. Tudjuk, hogy jobban kell játszanunk, többet kell futnunk és harcolnunk ezen a szinten” – mondta a játékos, akit a góljáról is megkérdeztek.

Edzésen mindig sokat gyakorlom a lövéseket, de ez azért nem ugyanaz a helyzet volt, mint amikor csak lerakom a labdát és elrúgom. Nagyon jól találtam el a labdát.

A salzburgiak jövő kedden játszanak legközelebb a Bajnokok Ligájában, a Bayern Münchentől 4-0-s vereséget szenvedő Atlético Madridhoz látogatnak.

Kiemelt kép: JOE KLAMAR / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik