A Bajnokok Ligája első fordulójában hazai pályán szenvedett vereséget az orosz Zenit, amely a belga Bruges-től kapott ki 2-1-re.
A szentpéterváriak gólját a horvát védő, Dejan Lovren szerezte, bár hivatalosan öngólnak írták, mivel Lovren nagy bombája a kapufán csattant, majd onnan a belgák kapusának, Ethan Horvathnak a hátára pattant, és úgy került a kapuba.
Dejan Lovren just did this pic.twitter.com/o8X1VMGq4L
— Watch LFC (@Watch_LFC) October 20, 2020
Az apai ágon magyar származású, 25 éves, 193 centi magas Horvath Colorado államban nőtt fel, és édesapja, valamint édesanyja is futballozott, így érthető, hogy őt is beszippantotta a sportág.
Fiatalon több angol csapatnál, így a Manchester Citynél is edzett, első profi szerződését pedig 2013-ban írta alá a norvég Moldével,
Horvath majdnem két évet várt arra, hogy debütáljon a norvég bajnokságban, mivel 2015 májusában védett először a Moldéban tétmeccsen. Abban az évben már ő volt a Molde első számú kapusa, és ő kapta a bajnokságban a második legkevesebb gólt, a norvég klubbal pedig bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
A második körben, az Ajax elleni 1-1 alkalmával 10 védést is bemutatott, így beválasztották a forduló válogatottjába, és a Molde meglepetésre megnyerte a csoportját a Fenerbahcét, az Ajaxot és a Celticet megelőzve. A Moldét végül a későbbi győztes Sevilla állította meg a legjobb 32 között.
Horvath 2017 januárjában szerződött a Bruges-höz, amellyel kétszer is bajnoki címet szerzett, és a mostani meccset megelőzően már a 2018-2019-es idényben is védhetett a BL-ben,
Egy szóval a mostani, nagyon peches góllal vesztette el a BL-szüzességét az amerikai válogatottban eddig négyszer szereplő kapus.
Kiemelt kép: Alexander Galperin / Sputnik / Sputnik via AFP