Nemzetközi foci

Tovább írja a mesét az olasz foci későn érő gólvágója

Olaszország 6-0-ra győzött Moldova ellen felkészülési mérkőzésen, és a négyszeres világbajnok olaszok már az első félidőben padlóra küldték az ellenfelet, amely öt gólt szedett be 45 perc alatt.

Az olaszoknál most debütált a Sassuolo csatára, Francesco Caputo, aki góllal tette emlékezetessé a nagy alkalmat, és ez egyben egy történelmi gól volt, mivel 33 évesen és 62 naposan ő lett a legidősebb újonc, aki betalált.

2.21-nél látható Caputo gólja:

Caputóról írtunk korábban, kétszer is fel akarta adni, de végül maradt a futballban, és bár sokáig úgy tűnt, nem elég jó az élvonalhoz, az utóbbi években folyamatosan rugdossa a gólokat, előbb az Empoliban bizonyított, majd a Sassuolóban lett nagyon fontos játékos.

A járvány által padlóra küldött Olaszországnak pont egy ilyen sikersztori kellett
Kétszer is majdnem eltűnt a süllyesztőben, de nem adta fel, pedig már beskatulyázták, hogy a legjobbak közé sosem jut el. Aztán 33 évesen most ő az olasz foci új sztárja, pedig csak a 16-oson belülről lő gólt, de onnan nagyon sokat. Ő Ciccio Caputo.

„Annál többet nem kérhetek, mint hogy debütálhattam a hosszú utam után az olasz válogatottban, és még gólt is szereztem” – nyilatkozta Caputo, akit Roberto Mancini szövetségi kapitány Filippo Inzaghihoz hasonlított, és azt mondta róla, megvan az esélye, hogy bekerüljön az Eb-csapatba.

Kiemelt kép: Isabella BONOTTO / AFP

Olvasói sztorik