Nemzetközi foci

Aki látta játszani, róla beszélt, de már azért is küzdenie kell, hogy emberhez méltó élete legyen

Abdelhak Nouri neve egyre kevesebb futballszurkolónak hangzik ismerősen, pedig sokáig minden jel arra mutatott, hogy ő lesz az elkövetkező évek új csillaga. Egy szörnyű tragédia miatt viszont karrierje és élete is derékba tört, az orvosi szakvélemények szerint valószínűleg soha többé nem fog tudni sem járni, sem beszélni. A futballvilág azonban nem engedi a nevét feledésbe merülni.

A 2010-es világbajnoki ezüst után a holland futball kissé megtorpant: bár négy évvel később a nagy öregeknek köszönhetően még összejött egy vb-bronz, a válogatott nem jutott ki sem a 2016-os Eb-re, és a két év múlva rendezett oroszországi vébére sem. Pánikról azonban szó sem lehetett, a szakemberek ugyanis kezeskedtek azért, hogy már az ajtón dörömböl három jövendőbeli világklasszis is, akik Wesley Sneijder és Arjen Robben nyomdokaiba lépve újra vissza helyezik a térképre a holland focit.

Ők voltak Matthijs de Ligt, Frenkie de Jong és Abdelhak ‘Appie’ Nouri.

Előbbi kettőt senkinek nem kell bemutatni, legkésőbb az Ajax tavalyelőtti BL-menetelése során minden szurkoló megismerte a nevüket. Azóta De Ligt a Juventus játékosa lett, De Jong pedig a Barcelona középpályájának oszlopa és a keret kevés érinthetetlen játékosának egyike. A hétéves kora óta az Ajaxnál nevelkedő Abdelhak Nourinak azonban egy tragikus esemény miatt nemhogy hasonló pályafutás nem adathat meg, még azért is komolyan meg kell küzdenie, hogy emberhez méltó életet élhessen.

Berobbanása előtt érte a tragédia

2017. július 8-án az Ajax a Werder Bremen ellen játszott felkészülési meccset Ausztriában, a félidőben Nouri Hakim Zijest váltva lépett pályára. Nem sokkal később a futballista összerogyott a pályán, már az első pillanatokban érzékelni lehetett, hogy hatalmas a baj. Az ekkor 20 éves játékos szívrohamot kapott, újra kellett éleszteni a pályán, ahonnan aztán mentőhelikopter szállította kórházba. De hiába a gyors beavatkozás, kiderült, hogy a játékos súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett. A pályafutásában áttörés előtt álló futballista élete pillanatok alatt hullott darabokra.

Videón a tragikus eset, csak erős idegzetűeknek:

A marokkói származású játékos azóta vegetál. A tragédia után kómába esett, melyből egy év elteltével ébredt fel, de ezt követően is szigorú orvosi kezelésre szorult. Idén márciusban végre a kórházat is elhagyhatta, ami a történtek fényében kisebb fajta csodának számít, boldog befejezése azonban biztosan nem lesz a történetnek. Az orvosi szakvélemények szerint a futballista agya olyan mértékben károsodott, hogy nagy valószínűséggel többé nem lesz képes sem járni, sem beszélni. Testvére, Mohammed Nouri tartja a kapcsolatot a nyilvánossággal, az ő beszámolója szerint Nouri eszik, alszik, ráncolja a homlokát, de egyébre nem igazán képes. Ők azonban már annak is örülnek, hogy velük maradt.

Az eset után az Ajaxnál azonnal vizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy nem megfelelően látták el a pályán az összeomló futballistát, ami komoly befolyással lehet mostani állapotára. Nem sokkal később az Ajax klubigazgatója, Edwin van der Sar bejelentette, hogy a klub azonnal elbocsátotta Don de Winter csapatorvost.

A korábbi kiváló kapus maga is megtörve nyilatkozott az esetről, úgy fogalmazott:

Óriási tehetség, de sajnos soha nem tudjuk meg, milyen magasra emelkedett volna a csillaga, ha mindez nem történik meg.

Generációs tehetség

Appie Nourit valóban óriási tehetségként tartották számon, aki egészen kis korától kezdve szívta magába a futballt az Ajaxnál. A klub legendás akadémiáját Danny Blind vezette, amikor a játékos odakerült. Egy 2019-es interjúban a sportvezető úgy emlékezett vissza rá, hogy már az első pillanatokban látszódott, hogy igazi Ajax-játékost találtak a személyében, egy csiszolatlan gyémántot.

Megvoltak a képességei, remek volt a mozgása, nagyon jó volt a labdával. Technikás volt és mindig tudta, mit kell tennie. Fejben mindig egy lépéssel előrébb járt.

Blind véleményét a legtöbb scout is osztotta a világ minden részéről, nevét számon tartották minden topklubnál, mindenki számára egyértelmű volt, hogy berobbanása után hamar el fogják őt vinni Amszterdamból.

Igazi 10-es volt, a kapocs a középpálya és a támadósor között.

Korábbi edzői és csapattársai egyöntetűen az Ajax és a holland futball következő generációjának legnagyobb tehetségeként beszéltek róla, aki minden bizonnyal a Bajnokok Ligájában menetelő csapatnak is oszlopos tagja lett volna.

Ha valaki látott egy Ajax-meccset, utána biztos, hogy Appie-ról beszélt, annyira mások voltak az ő képességei a többiekéhez képest. Hihetetlen játékos volt.

– mondta róla Wim Jonk, az amszterdami csapat akadémiájának korábbi igazgatója.

Nouri a felnőtt csapatban 2016-ban mutatkozott be mindössze 19 évesen, majd az idényben még 15-ször ölthette magára a klub mezét, ekkor még mint ifjúsági játékos – a kupában gólja és gólpasszai voltak. A 2016/17-es szezont követően csatlakozott a felnőtt kerethez, ahol a 34-es mezben játszott.

34

Tétmeccsen viszont többé már nem viselhette ezt a számot, csapattársai és barátai azonban gondoskodtak róla, hogy Nouri ne merüljön feledésbe. Az Ajaxot az évek során nagyon sok fiatal játékos hagyta el, többen Nouri generációjából.

  • Justin Kluivert Rómába,
  • Philippe Sandler a Manchester Citybe,
  • Amin Younes Nápolyba,
  • Kevin Diks pedig az Empoliba igazolt.
  • idén nyáron pedig a már-már veteránnak számító Joël Veltman is eligazolt, ő az angol Brightonba.

Mindannyian a 34-es számot választották új csapatukban.

Mikor Kluivert új csapatában megszerezte első gólját a Bajnokok Ligájában, egy Nouri nevével és számával ellátott mezt emelt a tömeg felé. Amikor pedig Sandlert arról kérdezték, miért ezt a számot választotta, ő is egyből Nourira hivatkozott, és kijelentette, ő volt a legtehetségesebb játékos, akivel valaha együtt játszott. De egykori csapattársai mellett a futballvilág más prominens figurái sem felejtették őt el, Cristiano Ronaldo például videóüzenetet küldött neki a születésnapján, és a nem épp komolyságáról híres Ousmane Dembélé is a Nouri 34 feliratot viseli a cipőin. A Barcelona francia szélsője sosem játszott egy csapatban Nourival, de az évek során rengeteg utánpótlás tornán néztek egymással farkasszemet, ami úgy tűnik Dembélében is mély nyomokat hagyott.

A legkülönlegesebb történetek mégis a már említett Frenkie de Jonghoz és Donny van de Beekhez kapcsolódnak. De Jong és Nouri együtt játszottak az Ajax korosztályos csapataiban, egyszerre kezdték el bontogatni szárnyaikat az első csapatban, nem mellesleg De Jong is pályán volt azon a tragikus Werder Bremen elleni meccsen. Tavasszal Nouri testvére osztotta meg a nagyvilággal azt a történetet, mikor Appie segített eldönteni barátjának, melyik csapatba igazoljon Amszterdamból. De Jongot a Barcelona mellett a Paris Saint-Germain is nagyon szerette volna megszerezni, a választás pedig sokáig nem volt egyértelmű. Egy kórházi látogatás során Nouri édesanyja azt kérdezte,

Appie, melyik csapatba kellene igazolnia Frenkie-nek? A Barcelonába?

– mire Nouri homlokráncolással válaszolt, az egyetlen kommunikációs formával, amelyre jelen állapotában képes. A jelenlévők mind úgy értelmezték a gesztust, hogy Nouri támogatja az ötletet, De Jong pedig azóta már a Barcelona játékosa.

Donny van de Beek még ennél is közelebb állt tragikus sorsú csapattársához. Mindketten egészen fiatal koruktól kezdve az Ajaxnál pallérozódtak, így szinte az egész gyerekkorukat együtt töltötték. Van de Beek a tragédia után is rendszeresen tartotta a kapcsolatot barátja családjával, és mindenfajta támogatást megadott nekik. Másfél éve a Juventus elleni BL-negyeddöntő visszavágóján Van de Beek szerezte az Ajax első gólját.

Felnéztem az eredményjelzőre, és láttam, hogy a 34. percben lőttem a gólt. Higgyétek el, ez ő volt, tudom.

Miután nemrég a Manchester Unitedhez igazolt, ő is a 34-es mezszámot választotta magának, aminek a híre Appie-hoz is eljutott. Mohammed Nouri mesélte el a történetet, melyben felelevenítette, hogy Van de Beek külön engedélyt kért tőle, hogy Nouri számát viselhesse új csapatában, amit természetesen azonnal megkapott. Nouri pedig könnyeket hullatott, mikor értesült róla, hogy barátja a Premier League-be igazol.

Csapattársai mellett természetesen az Ajax család sem feledkezett meg egykori játékosáról. A tragikus mérkőzés után szinte azonnal drukkerek százai jelentek meg Nouriék háza előtt, hogy támogatásukról biztosítsák a családot, ez a szeretet pedig azóta sem múlt el. Ahogy egyikük fogalmazott, Nourit örökké becsben fogják tartani és soha nem felejtik el. Amikor pedig a csapat a Nice elleni BL-selejtezőn a tragédia óta először lépett pályára tétmeccsen, a mérkőzés a 34. percben félbeszakadt, hogy a játékosok és a szurkolók együtt éltessék a játékost.

A klub emellett intézményi szinten is érezteti, hogy Nouri mindig közéjük fog tartozni. A klubmúzeumban három kirakati bábun három Ajax mez látható. Mindegyiken a 34-es szám virít, és azt üzenik, „Stay Strong Appie”. Utóbbi mondat két és fél éve az amszterdami szurkolók egyik leggyakrabban használt témája a közösségi médiában, de a szlogen úton-útfélen felbukkan a városban, különösen azokon a bevándorlók lakta területeken, ahol Nouri is felnőtt. Nouriék házához közel egy zászlót helyeztek el a szurkolók, melyen az olvasható:

Itt egy igazi Ajax-szív dobog

Emellett – bár maga a játékos nem nyerte el soha – róla nevezték el a klubnál a legjobb ifjúsági játékosnak járó díjat, amelyet minden évben odaítélnek az arra leginkább érdemes tehetségnek. Az újratervezett szobor két szívet formáló bronzkézből áll – ez volt ugyanis a futballista bevett gólöröme.

A nagy sikerű 2018/19-es szezon végén az Ajax öt év elteltével ismét bajnoki címet nyert Hollandiában, a címet pedig a játékosnak ajánlották. A győzelmi ünneplés során a futballista édesapja szívhez szóló beszédet intézett a játékosokhoz és a szurkolókhoz, majd fiával, Abderrahimmal együtt emelték fel a bajnoknak járó trófeát.

Bár már több mint három év telt el a tragédia óta, az Ajax és a futballvilág nem engedi, hogy Nouri neve feledésbe merüljön, és nem csupán azért, mert személyében a világ egy kivételes képességű labdarúgót veszített el. A futballista élete pillanatok alatt hullott darabokra, és a történtek után mindenki azonnal felismerte, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy ígéretes labdarúgó-pályafutás derékba törése. Mindezt talán Blind fogalmazta meg a legjobban a CNN-nek adott interjúban:

Természetesen az élete volt a futball, és a családjának is nagyon fontos volt. De semmi sem lehet fontosabb az életnél. Vannak a focinál fontosabb dolgok is.

Kiemelt kép: VI Images via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik