Nemzetközi foci

Fradi-vezér: Tévesen látnám a lehetőségeket, ha optimistán nyilatkoznék

Bajnokok Ligája-sorsolást elemző villáminterjú a Ferencváros vezérigazgatójával, Orosz Pállal.

Az ötszörös BEK-, illetve BL-első Barcelonát, a kétszeres győztes Juventust, a világ két legjobb labdarúgóját, Messit és Ronaldót, továbbá az ukrán bajnok Dinamo Kijevet hozza Magyarországra a Ferencváros. Mit érez a BL-sorsolást követően húsz perccel a Fradi vezérigazgatója, Orosz Pál?

Felemelő érzés és rendkívül boldogok vagyunk, hiszen mind a csapatunk, mind pedig a szurkolóink számára is fantasztikusan alakult a sorsolás. Tényleg minden szempontból óriási, remek csoportba kerültünk. Közönségcsalogató, világhírű ellenfelek, világsztár játékosok, és a Dinamo külön pikantériát rejteget Szerhij számára. Minden játékosnak az az álma, hogy ilyen klubok, játékosok ellen lépjen pályára. Labdarúgóink számára az eddigi teljesítményük megkoronázása, hogy a klubfutball csúcs szintjén Messi és Ronaldo ellen játszhatnak.

Milyen reális cél fogalmazható meg a csoportellenfelek ismeretében egy olyan csapattól, amelyik a legalacsonyabb, kilences UEFA-együtthatóval a 32 csapat közül utolsó helyen várta a sorsolást?

A nagy célunkat, hogy bekerüljünk a csoportkörbe, márt teljesítettük. Látjuk a realitást. A Ferencváros hátterét lehetőségeit tekintve klasszikus Európa Liga-csoportkörös csapat. Az, hogy idén óriásit menetelve, bravúr bravúrt követve a svéd, a skót, a horvát, és a norvég bajnokot is legyőzve eljutottunk idáig, óriási siker, de látni kell a realitást, erőn felüli teljesítmény.

Ezért helyén kezeljük a csapatunkat, de természetesen ahogy eddig is, minden ellenfelünkből maximálisan felkészülünk.

A DVSC 2009-ben hat vereséggel zárta a BL-csoportkört. Látja realitását a pontszerzésnek? 

A Barcelona hiába él át éppen történelmi válságot, dolgozik új edzővel, teljesen új kerettel, ettől még nem mondhatjuk, hogy oda-vissza megverjük Messiéket. A Juventus ugyanez a kategória.

A Ferencváros vezetőedzője viszont kívülről-belülről ismeri a Dinamo Kijevet. Szerhij Rebrov korábbi csapata ellen lehet a legtöbb keresnivalónk?

Ha a tavalyi EL-szereplésből indulunk ki, akkor egy, a Kijevhez hasonló anyagi lehetőséggel rendelkező és játékerőt képviselő Moszkvát vertünk Moszkvában.

Ettől még felelőtlenség lenne azt állítani, hogy garantáltan pontot, pontokat szerzünk ellenük. Nyilván ez a cél, ezért mindent meg fogunk tenni, de az ukrán bajnok játékosértéket, és költségvetést tekintve is messze előttünk jár.

Szerhij viszont eddig is azt állította, ha valaki lebecsüli a Fradit, akkor meglepetést is okozhatunk.

Terveznek-e további erősítést az ellenfelek ismeretében?

Nagyjából egyben vagyunk. Nem hiszem, ha egy-két játékost igazolnánk más eséllyel léphetnénk pályára ezek ellen a csapatok ellen. Szerénytelen lennék és tévesen látnám a lehetőségeket, ha optimistábban nyilatkoznék.

Jelen állás szerint úgy tűnik, a stadion kapacitása harminc százalékáig fogadhat kizárólag hazai közönséget valamennyi csapat, amennyiben az adott ország vírushelyzete ezt megengedi. Ez a Groupama Arénában nagyjából hétezer fő, míg a Puskás Arénában huszonkétezer. A csütörtöki közleményük mégis arról szól, bár kisérletet tettek, mégsem játszhatnak az utóbbiban, ahol a 444.hu információja szerint fűcsere zajlik épp. Nem sajnálja a bevételkiesést?

Az otthonunk a Groupama Aréna. Ezt is adtuk le az UEFA felé. Itt értük el az eddigi sikereinket, örülök, hogy itt játszunk a csoportkörben is.

Kiemelt kép: Digisport/Reggeli Start

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.