Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szoboszlai Dominik kegyetlenül bevágta a büntetőt, BL-főtáblán a Salzburg

Az osztrák bajnok RB Salzburg másodszor is legyőzte a Maccabi Tel-Aviv csapatát, Szoboszlai Dominikék 3-1-re nyertek, így bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az izraeli csapatra lecsapott a koronavírus, így ezúttal tizenegy játékos nem állt rendelkezésre, akik közül tízen általában ott vannak a meccskeretben és többen is alapemberek.

Évek óta kér lapot tizenkilencre, de az idén végre kettest húzott a Fradi
Szerhij Rebrovval összejött a lehetetlen, a Fradi ősszel BL-csoportmeccseket játszhat Európában. De vajon mit jelent ez a klub számára anyagilag? Le tud válni az állami lélegeztetőgépről? És mennyire reális eredmény az idei?

Ehhez képest egész jól tartotta magát a Maccabi, mert bár az első másodpercektől kezdve hősies védekezésre volt szüksége, Daka vezető gólja után Karzev távoli lövésével ki tudott egyenlíteni a 30. percben. Az első félidő végén azonban tizenegyeshez jutott a Salzburg, a vendégek hevesen reklamáló edzőjét elküldték a kispadtól, majd Szoboszlai védhetetlenül a kapuba bombázta a büntetőt.

A 19 éves futballista felnőtt pályafutása során 10/10-nél tart az elvégzett tizenegyesek terén.

A Maccabi előtt le a kalappal, a körülményekhez képest jól tartotta magát egészen a 68. percig, akkor megpecsételődött a sorsa: Daka maradt üresen a kapu előtt és a léc alá fejelt. A Salzburg kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel jutott be a csoportkörbe. Szoboszlai végigjátszotta a visszavágót és az első meccshez hasonlóan ezúttal is gólt szerzett – most is tizenegyesből.

Ott lesz majd a dán Midtjylland is, amely az idegenbeli 0-0 után otthon hátrányból fordítva ütötte ki a hajrában 4-1-re a Slavia Prahát, míg az orosz Krasznodar idegenben is megverte a PAOK-ot (most is 2-1-re), így szintén készülhet a legerősebb európai kupasorozatra.

A csoportkörben ott lesz a magyar bajnok Ferencváros, amely 25 év után jutott el ilyen magasságokba, illetve Gulácsi Péter és Orbán Willi csapata, a Leipzig is, amely a német bajnoki helyezésével kvalifikált. A sorsolás csütörtökön 17 órától lesz, azonos országbeli csapatok nem kerülhetnek össze egymással.

Bajnokok Ligája-selejtező, playoff, 2. mérkőzés

Salzburg (osztrák) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 3-1 (2-1)

Gólszerző: Daka (16., 68.), Szoboszlai (45+3. – 11-esből) illetve Karzev (30.)

Továbbjutott: a Salzburg, kettős győzelemmel.

 

Midtjylland (dán) – Slavia Praha (cseh) 4-1 (0-1)

Gólszerző: Kaba (65.), Scholz (83. – 11-esből), Onyeka (88.), Dreyer (90+1.) illetve Olayinka (3.)

Továbbjutott: a Midtjylland, 4-1-gyel.

 

PAOK (görög) – Krasznodar (orosz) 1-2 (0-0)

Gólszerző: El Kaddouri (77.) illetve Michailidis (73. – öngól), Cabella (78.)

Továbbjutott: a PAOK, kettős győzelemmel.


A kiemelés a sorsoláson

1. kalap
Bayern München (német, BL-címvédő)
Sevilla FC (spanyol, EL-címvédő)
Real Madrid (spanyol)
Liverpool FC (angol)
Juventus (olasz)
Paris Saint-Germain (francia)
Zenit (orosz)
FC Porto (portugál)

2. kalap
FC Barcelona (spanyol)
Atlético Madrid (spanyol)
Manchester City (angol)
Manchester United (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)
Borussia Dortmund (német)
Chelsea (angol)
Ajax (holland)

3. kalap (UEFA-koefficienssel)
Dinamo Kijev (ukrán) 55.000
RB Salzburg (osztrák) 53.500
RB Leipzig (német) 49.000
Internazionale (olasz) 44.000
Olympiakosz Pireusz (görög) 43.000
Lazio (olasz) 41.000
Krasznodar (orosz) 35.500
Atalanta (olasz) 33.500

4. kalap
Lokomotiv Moszkva (orosz) 33.000
Olympique Marseille (francia) 31.000
FC Bruges (belga) 28.500
Borussia Mönchengladbach (német) 26.000
Istanbul Basaksehir (török) 21.500
Midtjylland (dán) 14.500
Rennes (francia) 14.000
Ferencváros 9.000

Kiemelt kép: JACK GUEZ / AFP

Olvasói sztorik