Nemzetközi foci

Egyetlen szóval fel lehetett bosszantani Kloppot a győzelem ellenére is

A címvédő Liverpool egyelőre megállíthatatlanul robog a Premier League-ben: hétfőn este, a harmadik fordulóban ugyan hátrányba került, de végül 3-1-re verte hazai pályán az Arsenalt. Angliában, a meccset közvetítő Sky Sports stúdiójában a Manchester United korábbi játékosa, Roy Keane tett egy megjegyzést a Pool védelmére: a hétszeres bajnok és egyszeres Bajnokok Ligája-győztes azt mondta, trehányak voltak otthon a hazaiak.

Csak ráijeszteni tudott a Liverpoolra az Arsenal
A londoniak mindössze három percig vezettek az Anfielden.

Ezután adták át a szót Jürgen Kloppnak, aki azt felelte, nem tudja, hogy jól hallotta-e Keane-t, de az biztos, hogy az ő csapata nem volt szedett-vedett hátul. A stúdióból ekkor érkezett a válasz, hogy volt pár olyan helyzet, amiből könnyen gólt kaphatott volna a Liverpool, erre gondolt Keane, de nem sikerült meggyőznie a német edzőt.

Lehet, hogy talán egy másik mérkőzésről beszélt, mert erről biztosan nem. A hihetetlen a leírása a mostani játékunknak. Egészen kivételes volt, semmi trehányság. Az első másodperctől domináltunk egy formában lévő csapat ellen. Semmi rosszat nem lehet erre mondani.

Roy Keane ezután azzal mentegetőzött, hogy nem a mérkőzés egészére értette, hanem bizonyos helyzetekre. Csakis csodálattal tud beszélni a Liverpoolról.

Milyen érzékeny, Jézusom! El lehet képzelni, mi lenne, ha kikaptak volna!

– tette hozzá.

A Premier League-szezonban egyelőre négy veretlen csapat van: a Leicester, a Liverpool, az Everton, és az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Aston Villa.

Kiemelt kép: PAUL ELLIS / POOL / AFP

Olvasói sztorik