Nemzetközi foci

Valóban Beckham klubjában kötött ki a Juve-csatár

Korábban a témában:

Az MLS-ben szereplő Inter Miami ingyen leigazolta Gonzalo Higuaínt, miután az argentin válogatott csatár elhagyta az olasz Juventust, írta az MTI.

Beckham klubjában köthet ki a Juventusnál leszanált csatár
Az új edző, Pirlo egyértelműen jelezte, hogy nem számol vele.

A részben David Beckham tulajdonában álló egyesült államokbeli klub pénteken jelentette be a 32 éves futballista leigazolását, aki Matias Pellegrinivel és Rodolfo Pizarróval együtt a legjobban fizetett játékosok közé tartozik majd Miamiban.

Ez egy új kihívás, egy új bajnokság és egy csodálatos város, a célom pedig az, hogy az Európában összegyűjtött tapasztalatot átültessem ide, és segítsek a csapatnak jobbá válni

– idézte Higuaínt az Inter Miami közleménye.

A Juventus szintén pénteken jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az argentin futballistával, aki bátyja ellen is szerepelhet majd, Federico Higuaín ugyanis a szintén az MLS-ben szereplő DC United játékosa.

A Miami egy másik Juve-labdarúgót is igazolt már, a francia világbajnok középpályás, Blaise Matuidi augusztus elején csatlakozott Beckham együtteséhez.

Higuaín a Juventusban 2016 óta 149 tétmérkőzésen 66 gólt szerzett, korábban pedig a Napoliban és a Real Madridban is játszott.

Kiemelt fotó: Intermiamicf.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.