Nemzetközi foci

A sérült Robben: Még nem szabadultak meg tőlem

A visszatérése utáni első tétmérkőzésen megsérült az ágyéka a világbajnoki ezüstérmes Arjen Robbennek. A 36 éves szélső csapatkapitányként lépett pályára az FC Groningenben a holland élvonal első fordulójában, de a 29. percben le kellett cserélni.

„Erre nem számítottam. A lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg, de most fontos, hogy ne duzzogjak a sarokban, hanem egy kis önirónia segítségével nevessek, és pozitív hozzáállással folytassam” – nyilatkozta az MTI cikke szerint Robben, aki azt is elmondta, a keddi orvosi vizsgálatok során derül ki, mennyire súlyos az ágyéksérülése.

Nem szerepel a szótárban az a szó, hogy feladni. Még nem szabadultak meg tőlem.

Az FC Groningen végül 3-1-re kikapott házigazdaként a PSV Eindhoven csapatától. Robben június végén jelentette be, hogy tavalyi visszavonulása után visszatér, és profi karrierje első csapatában folytatja pályafutását.

A volt válogatott futballista szerepelt a PSV Eindhovenben, a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Bayern Münchenben is. Összesen 12 bajnoki címe van, a nemzeti együttesben pedig 96-szor lépett pályára, játszott a 2010-es világbajnoki döntőben is, amelyet elveszített Hollandia.

Kiemelt kép: “Cor Lasker” / ANP MAG / ANP via AFP

Olvasói sztorik