Nemzetközi foci

Már tinédzserként berobbant Madridban, 30 évesen véget ért a karrierje

Sérülései miatt 30 évesen kénytelen felhagyni labdarúgó-pályafutásával Ignacio Camacho, a német Bundesligában szereplő VfL Wolfsburg spanyol középpályása, írja az MTI. Az egyszeres válogatott futballista visszavonulását hétfőn jelentette be hivatalosan a klub és Camacho, aki

legutóbb 2018 szeptemberében lépett pályára a Wolfsburgban, azt követően öt lábműtéten esett át, és nem tudott visszatérni.

„A lábam egyszerűen azt mondta, hogy elég volt. Sokat gondolkodtam, egyeztettem az orvosokkal, és végül úgy döntöttem, hogy itt az ideje abbahagyni” – nyilatkozta Camacho, hozzátéve, mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy tovább játszhasson.

Csaknem százmillióért venne hátvédet Pep Guardiola
A Manchester City nagyágyút nézett ki a védelembe.

Az Atlético Madridban nevelkedett Camacho a 18. születésnapja előtt egy nappal már gólt szerzett a spanyol élvonalban és mindössze 20 éves volt, amikor a madridiakkal 2010-ben megnyerte az Európa Ligát. 2011 és 2016 között a Málagában futballozott, 2017-ben pedig 15 millió euróért igazolt Wolfsburgba.

A középpályás most egy kétéves edzőképzői tanfolyamot kezd meg a német klubnál, és a tervek szerint az utánpótlás-képzésben, később pedig akár a felnőtt keretnél is dolgozhat trénerként.

Kiemelt kép: JOHN MACDOUGALL / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.