A péntek este a Watford – Middlesbrough mérkőzéssel induló idény legnagyobb kérdése nem is annyira a feljutók és a kiesők kiléte lesz a másod-, harmad- és negyedosztályt magába foglaló angol Football League-ben, hanem hogy hány klub éli túl a szezont. A Covid-19-járvány ugyanis sosem látott pénzügyi nehézségek elé állította az alacsonyabb osztályú angol csapatokat, melyek a Premier League-klubokkal ellentétben nagyon is rá vannak utalva a jegybevételre, ám március óta ugyebár egyetlen meccsjegyet sem tudtak eladni. Nem véletlen, hogy a harmad- és negyedoszály (League One és League Two) csapatai egyrészt megszavazták, hogy az előző idény célfotóval érjen véget (vagyis gyakorlatilag félbeszakadt), mert az üres stadionokban lejátszandó hátralévő meccsek komoly anyagi terhet jelentettek volna a számukra; másrészt pedig bevezették a korábban elképzelhetetlen fizetési plafont is, a League One és Two csapatai mostantól csak meghatározott összeget költhetnek a játékosok bérére.
Mielőtt legyintenénk, mindig fontos megjegyezni, hogy Angliában a liga alsó két osztályában is komoly közönség jár meccsre, még a negyedosztályban is volt tavaly két klub (a Bradford és a Plymouth), melyek magasabb átlagnézőszámot produkáltak, mint bármelyik NB1-es klubunk, nem beszélve a harmadosztályról, ahol három csapat hazai meccseire is átlagban 15 ezernél többen jártak, a Sunderland stadionjában pedig 30 ezren voltak átlagosan. Vagyis nem kis pénzekről van szó, és vannak ugyan tervek arra, hogy októbertől fokozatosan visszatérhetnek a szurkolók, a realitás azt mutatja, ebben az idényben is brutálisan megcsappannak majd a bevételek. Bár a tavasszal több klubelnök is arról beszélt, a járvány következtében tömegével mehetnek majd csődbe a klubok, itt szerencsére még nem tartunk, de könnyen lehet, hogy a nemrég véget ért szezonhoz hasonlóan itt is pontlevonások döntenek majd a végeredményről. Jelenleg egy klub van igazi veszélyben, a nemrég még FA-kupát is nyerő Wigan Athletic, mely kétes alakok kezébe került, és noha az eredmények alapján bent maradt volna a Championshipben, a tulajdonos bedobta a törülközőt, és pontlevonás miatt kiesett a harmadosztályba, majd gyakorlatilag pénzzé kellett tennie az összes valamirevaló játékosát. Annyi biztos, hogy az idény elindul (alig öt héttel azután, hogy befejeződött), de ezekből is látszik, rendhagyó szezon lesz a 2020-21-es.
A fentről érkezők
A Championship tavalyi idényének főszereplője, a Leeds United győzelme és feljutása azt is jelenti, az idén nincs olyan egyeduralkodó történet a ligában, mert a Premier League-ből kieső klubok egyike sem akkora formátumú. Közülük a Norwich tűnik jelenleg a legfelkészültebbnek, de ebben az is szerepet játszhat, hogy a Kanárik már a járvány miatti kényszerszünet előtt is utolsó helyen álltak, és volt idejük felkészülni a kiesésre. A klub nem is pánikolt, még a német menedzser, Daniel Farke is maradt, és lapzártáig csak egy játékost adtak el a körbeudvarolt tehetségeik közül (Jamal Lewist vitte el a Newcastle), miközben hoztak egy rakás új embert, akik között vannak az eddigi játékospolitikába illő, olcsó, kontinentális érkezők, de jött néhány olyan futballista is, akit a Championship szigorúbb viszonyaihoz igazoltak, mint az erőcsatár Jordan Hugill. A Norwich sztárjai tehát maradtak, de az átigazolási szezon végéig könnyen lehet, hogy még pár fiatalt el fog adni a klub (a legesélyesebb az angol U21-es trió, Ben Godfrey, Max Aarons és Todd Cantwell). Kérdés, hogy a tavasszal szárnyaszegett, önbizalom nélküli csapat benyomását keltő Norwichot össze tudja-e kapni a menedzsere.
Egész biztos várható még mozgás a Watford keretében is, de valószínű, hogy a lényeg nem változik: a tulajdonos Pozzo család továbbra is a másik klubjukkal, az Udinesével való szimbiózist tartja a legfontosabbnak, vagyis folyamatos marad a két csapat közti cserebere, és az edzők továbbra se tervezhetnek hosszú távra, noha a szakértők szerint a tavalyi kiesés legfőbb oka az állandó edzőváltásokban keresendő. Most az Izraelből elcsábított, szerb Vladimir Iviccsel vág neki a klub a szezonnak, de nem fogadnánk rá nagy tétben, hogy vele is fejezi be azt. A Lódarazsak is igazoltak egy vérbeli angol középcsatárt Glenn Murray személyében, miközben gyanítható, hogy ők is megválnak maradék sztárjaiktól, mint a csatár Troy Deeney és a szélső Ismaila Sarr (eddig csak az Evertonhoz távozó Abdoulaye Doucouré számít igazi veszteségnek). Egész biztosan lesz még mozgás tehát itt is, de mint láttuk, a Watford lételeme a változás, pont a viszonylagos állandóság lenne a meglepetés. De akárhogy is lesz, van pénz és szándék is az azonnali visszajutásra, és addig-addig fogják kirugdosni az edzőket, míg valaki vissza nem tuszkolja őket a Premier League-be, ha nem most, akkor jövőre, vagy azután.
A legnagyobb felfordulás a Bournemouthnál érzékelhető: a klub egyrészt nyolc év után elvesztette legendás edzőjét, Eddie Howe-t, másrészt pénzzé tette a sztárjait: Nathan Aké a Manchester Cityhez, a kapus Aaron Ramsdale a Sheffield Unitedhez, Callum Wilson pedig a Newcastle-hoz távozott, és ugyanoda ment a skót szélső, Ryan Fraser is, továbbá borítékolható, hogy Joshua King és David Brooks sem maradnak sokáig. Rajtuk kívül a Howe-korszak több emblematikus figurája is távozik, és ugyan lesznek majd érkezők is, továbbá még így is akad pár jó játékos, nagyon nehéz dolga lesz az új edzőnek, Jason Tindallnak (az eddigi másodedzőnek), és lehet, hogy még jó esetben is rámegy ez a szezon a konszolidációra.
A tavalyi idény nagy vesztese a Brentford volt, mely a karantén után a legjobb formát mutatta sokáig a ligában, de pont a célhoz közeledve kezdett botladozni, végül a playoff döntőjében szoros meccsen kapott ki a Fulhamtől. Ez azonban nem katasztrófa, az egyik legjobban menedzselt angol klub ugyanis futurisztikus új stadionba költözött, és az algoritmusokra és adatelemzésre alapozó „moneyball” átigazolási stratégia sem igényel komolyabb befektetést. Az Aston Villának eladott Ollie Watkinsért így is óriási pénzeket kaptak, és vélhetően így lesz ez a tavalyi szezon másik hősével, Said Benrahmával is, ráadásul Watkinsnak már az utódja is megvan, a League One gólkirálya, Ivan Toney személyében. Nagyon meglepődnénk, ha a nyugodt és tervszerű gépezetként működő Brentford nem lenne ott az év végén az első hatban ismét.
Bár a Championshipben is sok csapat játszik élvezetes, kulturált focit, a régimódi edzőket se kell félteni. Tavaly Neil Harris a rájátszásba vitte a Cardiff csapatát, és csak kevéssel maradt le a playoffról Gary Rowett Millwallja is, mivel pedig egyikük se gyengült a holtszezonban, valószínű, hogy mindkettővel számolni kell idén is. Egyikük se vív majd látványos meccseket, de hatékony és jól összerakott csapatokról van szó, és vélhetően el lehet ezt majd mondani a veterán Neil Warnock aktuális csapatáról, a Middlesbrough-ról is. Bár a 71 éves Warnock tavaly már úgy tűnt, nyugdíjba megy, mégis tavasszal bent tartotta a kiesés fenyegette Borót, és még egyszer megpróbálja őket is feljuttatni (eddig nyolc csapatot vitt feljebb), bár ez azért nem kis meglepetés lenne, lévén a klub számára frusztráló az átigazolási szezon eddig.
Nézzük meg akkor az ellenpéldákat is a konzervativizmusra: a Swansea tavaly is kis híján meglepetést okozott, és mivel Steve Cooper maradt a klubnál, most is fiatalokra és kikölcsönzött Premier League-tehetségekre építve fut neki az idénynek, a legnagyobb fogás a Wolves középpályása, Morgan Gibbs-White lehet. A tavalyi idény egyik hőse a Barnsley osztrák edzője, Gerhard Struber volt, aki lehetetlennek tűnő helyzetben tartotta bent a yorkshire-i klubot, miközben a lelkesedése és pozitív hozzáállása példamutató volt, és az idén akár meg is lephet sokakat, bár a legjobb csatárukat, Jacob Brownt elvitte a Stoke. Ha már a Stoke, a csapatot úgy tűnik, a volt északír szövetségi kapitány, Michael O’Neill össze tudta kapni a tavalyi rémálom után: egy éve a klub esélyesként vágott neki a szezonnak, ehhez képest majdnem kiesett. A keret most is erős, de már tudjuk, hogy ebben a ligában ez semmit nem jelent, viszont olyan harcedzett veteránok érkeztek, mint John Obi Mikel és Steven Fletcher, és tényleg meglepetés lenne, ha most se tudnának beleszólni a feljutás kérdésébe.
Hasonló az elvárás a Nottingham Forestnél, amely tavaly minden idők legnagyobb szerencsétlenkedését produkálva pont a Stoke elleni utolsó meccsen szórakozta el a rájátszást, noha szinte végig az első hatban voltak. Sabri Lamouchi végül megúszta a kudarcot, sőt, élvezve a klubvezetés támogatását komoly erősítésbe fogott: jött például a Charlton csatára, Lyle Taylor és kölcsönbe a technikás Luke Freeman is, miközben a Villának eladott Matty Cash érvágás ugyan, de ő sem tűnik pótolhatatlannak. Adnánk némi esélyt az első hatba kerülésre a masszív és a keretét egyelőre együtt tartó Prestonnak; az erősségeit szintén megőrző Blackburn Roversnek (Adam Armstrong és Bradley Dack bármelyik csapatba beférne ezen a szinten), illetve a pofátlan pénzügyi machinációit megúszó Derby Countynak is, ahol Philip Cocu továbbra is számíthat Wayne Rooneyra, bár az igazi erősség inkább a saját nevelésű sztárokban keresendő, különös tekintettel a tizenéves Louie Sibleyre. A keretet nézve nem rossz a Bristol City sem, ahol a Championship egyetlen magyarja játszik Nagy Ádám személyében, ám az új menedzser, Dean Holden nehéz örökséget vesz át, hiszen a klub évek óta esélyesként vágott neki a szezonnak, de sose jutott messzire Lee Johnson irányításával. Most olyan nevek érkeztek, mint a védő Alfie Mawson, vagy a veterán Chris Brunt és Chris Martin, szóval lehet, hogy a hagyományosabb megközelítés lesz a nyerő?
A többieknek nehezebb dolguk lesz: így például a Huddersfieldet átvette ugyan Marcelo Bielsa eddigi jobbkeze, Carlos Corberan, de a keret igen-igen gyengécske, úgyhogy a bennmaradás is jó eredmény lesz, mint ahogy honfitársa, a főleg a védelmet erősítő Aitor Karanka sem tűzhet ki túl merész célokat a Birminghamnek, amely elvesztette a szupertehetség Jude Bellinghamet (a Dortmund vette meg), és leginkább annak örülhet, nem sújtották pontlevonással a pénzügyi szabálytalanságok miatt. Szintén elveszítette legjobbját, Eberechi Eze-t a QPR, mely bajba is kerülhet, ha Mark Warburton nem szilárdítja meg a védelmet legalább, bár ebben a League One talán legjobb tavalyi védője, Rob Dickie segíthet. Újra edzőt váltott az értelmezhető stratégia nélkül kallódó Reading, míg a Luton viszont a régi-új edzővel, Nathan Jonesszal egy fokkal nyugodtabb idényt tervezhet a tavalyinál.
Végül a kiesőjelöltek között kell emlegetni a tizenkét pontos levonással induló Sheffield Wednesdayt, mely erősíteni sem igen tudott, Garry Monk karrierje legnagyobb sikere lenne ezek után a bennmaradás. Az újoncok közül a Coventry tűnik a legacélosabbnak, Mark Robins csapata tele van fiatal tehetségekkel, és jó focit is játszott tavaly. A Rotherham inkább masszív, mint látványos, de két éve sem vallottak szégyent, és akkor is Paul Warne vezette őket. A végére maradt a legnagyobb talány, a többiekhez képest fillérekből gazdálkodó, óriási meglepetésre feljutó Wycombe Wanderers. A kiöregedett hardrock zenekar énekesének tűnő menedzser, Gareth Ainsworth az újságírók kedvence már így is, és ha valami csoda folytán bent is tudja tartani a kiscsapatot, akkor a vízcsapból is ő fog folyni jövő nyáron. Amikorra remélhetőleg ez a járvány már csak rossz emlék lesz, és újra beengedik a stadionokba a szurkolókat is.
Kiemelt kép: A Watford csapata a Vicagara Road stadionban 2020.július 21-én. Fotó: Richard Heathcote /Getty Images
