Nemzetközi foci

Rangadót nyertek az olaszok, Haaland-dupla is kellett a belfasti KO-hoz

Hétfőn nyolc mérkőzéssel folytatódtak a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulóbeli küzdelmei.

Az A divízióban az olaszok Nicolo Barella fejesével 1-0-ra győztek Hollandiában, de a játék képét látva az a csoda, hogy csak egyszer találtak be a nem éppen topformában játszó hazaiak ellen.

A lengyelek 2-1-re nyertek Boszniában egy olyan mérkőzésen, amelyen végül nem lépett pályára a Hertha játékosa, Krzysztof Piatek. A berliniek külön kérték, hogy a játékost ne vigye el a válogatott magával, hiszen ezt követően – a jelenlegi német szabályok szerint – a fővárosba visszatérve kéthetes karantén vár rá. A lengyel szövetség azonban a szóbeli megállapodást felrúgta – igazából a semmiért.

A B liga 1. csoportjában az északírek hiába fogadkoztak, a romániai pontszerzés után hazai pályán súlyos, 5-1-es vereséget szenvedtek Norvégiától. A vendégeknél Alexander Sörloth (Trabzonspor) és Erling Braut Haaland (Dortmund) egyaránt duplázott.

A hazaiak csupán annak örülhettek, hogy a Rangers 35 éves középpályása, Steven Davis 119. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, ezzel beállította a legendás kapus, Pat Jennings csúcsát.

Csehország nagyon jól tartotta magát, és csak 2-1-re kapott ki Skóciától azt követően, hogy a koronavírus miatt a teljes keretet le kellett cserélni, és csak cseh bajnokságban szereplőkre számíthatott a beugró kapitány, az U18-asok szövetségi edzője, David Holoubek.

Nemzetek Ligája, 2. forduló

A liga, 1. csoport
Bosznia-Hercegovina – Lengyelország 1-2 (1-1)
gól: Hajradinovic (24., 11-esből), illetve Glik (45.), Grosicki (67.)

 

Hollandia – Olaszország 0-1 (0-1)
gól: Barella (45.)

 

B liga, 1. csoport
Észak-Írország – Norvégia 1-5 (1-3)
gól: McNair (6.), illetve Elyounoussi (2.), Haaland (7., 58.), Sörloth (19., 47.)

 

Ausztria – Románia 2-3 (1-1)
gól: Baumgartner (17.), Onisiwo (80.), illetve Alibec (3.), Grigore (51.), Maxim (69.)

 

2. csoport
Izrael – Szlovákia 1-1 (0-1)
gól: Elmkies (91.), illetve Djuris (14.)

 

Csehország – Skócia 1-2 (1-1)
gól: Pesek (11.), illetve Dykes (27.), Christie (52., 11-esből)

 

C liga, 4. csoport
Kazahsztán – Fehéroroszország 1-2 (0-0)
gól: Ajimbetov (62.), illetve Bordacsev (52.), Liszakovics (86.)

 

Albánia – Litvánia 0-1 (0-0)
gól: Kazlauskas (50.)

Kiemelt fotó: PAUL FAITH / AFP

Olvasói sztorik