Nemzetközi foci

Ilyen sem volt még: akár sorshúzás is dönthet a Nemzetek Ligájában

Akár sorshúzással is eldönthetik a meccseket a labdarúgó Nemzetek Ligája első két fordulójában.

Az európai szövetség (UEFA) hétfőn közölte: ha a szeptember 3-8. között esedékes két forduló találkozóit megelőző koronavírustesztek pozitív eredményt hoznak, akkor játékosok, tisztviselők, vagy akár az egész küldöttség karanténba kerülhet.

Az UEFA szerint egy meccset mindaddig meg lehet rendezni, amíg egy csapatnak 13 játékosa – közte egy kapus – alkalmas lesz a mérkőzésre.

Amennyiben egy válogatott még ilyen keretet nem tud kiállítani, az UEFA megpróbál új dátumot találni az összecsapásnak.

Ha ez nem lehetséges, akkor a fegyelmi bizottság dönt az eredményről, és a halasztásért felelős csapatot tekintik felelősnek.

Amennyiben a felelősség nem állapítható meg egyértelműen, az eredményről sorshúzással is dönthetnek.

A Nemzetek Ligájában ha a játékvezetői stábból esnek ki személyek pozitív teszt miatt, kivételesen közreműködhet olyan bíró, aki az adott párosítást illetően nem semleges – még akkor is, ha nem szerepel a nemzetközi szövetség (FIFA) játékvezetői keretében.

Az UEFA az összes NL-mérkőzést az eredetileg tervezett helyszínen rendezik meg, kivéve – politikai okokból – a Moldova–Koszovó találkozót, amelynek Parma ad otthont.

Kiemelt fotó: Vladimir Pesnya / Sputnik / Sputnik via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.