Nemzetközi foci

Névleges összegért elengedi egyik klasszisát a Barca

Sajtóértesülés szerint visszatér Sevillába, és már túl is esett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon a világbajnoki ezüstérmes Ivan Rakitic, az FC Barcelona labdarúgója.

Messit csak 700 millió euróért lehet elvinni Barcelonából
A La Liga az FC Barcelona mellett állt ki közleményével.

A Marca és a Mundo Deportivo sportnapilap a horvát középpályáshoz közel álló informátorokra hivatkozva arról számolt be hétfőn, hogy a 32 éves játékos hamarosan aláírja szerződését régi-új csapatával.

Az ESPN szerint ugyan a középpályásnak – aki 2014-ben szerződött a Sevillától a Barcához – egy éve még hátravan jelenlegi szerződéséből, de az új edző, Ronald Koeman nem számol vele, így a klub névleges díj ellenében elengedné.

A 32 éves játékos az ott eltöltött hat év alatt 310 mérkőzést játszott, és 13 trófeát nyert.

A horvát válogatott középpályás kétéves szerződést ír alá majd Sevillában, de lesz opciója a harmadik évre is. A megszerzése nagyszerű hír a sevillaiaknak, hiszen így ő pótolhatja a kulcsember Ever Banegát, aki a szaúdi al-Sababoz írt alá.

A Barcelona azok után kezdett kiárusításba, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében 8-2-re kikapott a későbbi győztes Bayern Münchentől, majd Quique Setien helyére kinevezte Koemant vezetőedzőnek. A szakember több játékossal – Rakitic mellett a többi között Luis Suárezzel és Arturo Vidallal – közölte, nem tart tájuk igényt a továbbiakban, ráadásul a hatszoros aranylabdás Lionel Messi is bejelentette, hogy távozni kíván.

Kiemelt fotó: LLUIS GENE / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik