Nemzetközi foci bajnokok ligája

A mostani még a 2013-ban triplázó Bayernnél is jobb lenne?

Manuel Neuer, a vasárnapi Bajnokok Ligája-döntőre készülő Bayern München kapusa szerint a jelenlegi csapatuk jobb a 2013-ban triplázó együttesnél, írja az MTI. A csapatkapitány úgy fogalmazott, a hét évvel ezelőtti és a mostani csapatot is kiváló játékosok alkotják, de

jelenleg mélyebb a keretük, vagyis csereként is minőségi futballisták állnak a szakmai stáb rendelkezésére.

„Akkor kevesebb játékossal nyertünk, most viszont a 18-as keretünkön kívül is fantasztikus futballisták vannak” – mondta a 2013-ban Bajnokok Ligáját, Bundesligát és Német Kupát nyerő Bayern világbajnok kapusa.

Ki nyeri a BL-döntőt?
A német és a francia futball két legnagyobb hazai ismerőjével, Mészáros Ábellel és Szabó Christophe-fal tekintettük át a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének történéseit.

A hét évvel ezelőtti csapattagok közül Manuel Neuer mellett Jérome Boateng, David Alaba és Thomas Müller léphet pályára vasárnap este, a Paris Saint-Germain elleni BL-döntőben. A 2013-as fináléban Robert Lewandowski is szerepelt, de ő akkor még a vesztes Borussia Dortmundot erősítette.

Kiemelt kép: FRANCK FIFE / POOL / AFP

Olvasói sztorik