Élő Nemzetközi foci

Neymarék ellen már nem volt esélye a Leipzignek

Sima 3-0-s győzelmet aratott a Paris Saint-Germain az RB Leipzig ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így a Thomas Tuchel, Löw Zsolt kettős által irányított francia klub játszhatja a vasárnapi finálét.

A múlt héten mindkét csapat nagy örömet okozott a szurkolóinak. A PSG egy jó hajrával 0-1-ról fordítva verte 2-1-re az Atalantát, és jutott be 25 év után ismét a legrangosabb kupa döntőjébe, míg a lipcseiek az Atlético Madridot győzték le 2-1-re.

Julian Nagelsmann, a Leipzig edzője azt mondta a mérkőzés előtt, hogy egy hasonló teljesítménnyel ezúttal is lenne keresnivalójuk, de hozzátette, Mbappé és Neymar ellen nem lesz könnyű futballozni.

Ez az első félidőben meg is mutatkozott, a 13. percben Di María nagyszerű ívelésére Marquinhos érkezett jól, és szép fejessel vezetést szerzett a PSG-nek (0-1).

Majd két Neymar-kapufát követően a brazil gólpasszt adott: egy rossz Gulácsi-passzt követően Di Maríát hozta kihagyhatatlan helyzetbe (0-2).

A szünetben Nagelsmann megpróbálkozott egy váratlan húzással, Schick és Forsberg pálya küldése tíz percre meg is lepte az ellenfelet, de a szépítés nem sikerült, így Bernat találatával minden eldőlt (0-3).

A végén még azért akit lehetett, becserélt a két edző, Gulácsi sok bravúrt bemutatott (és a hajrára még Willi Orbán is kapott néhány percet), de az eredmény már nem változott.

A PSG 3-0-ra nyert és várja az ellenfelet a szerdai elődöntőből, a Bayern München–Olympique Lyon összecsapásból.

BL-elődöntő

RB Leipzig (német) – Paris Saint-Germain (francia) 0-3 (0-2)
Lisszabon, Estádio da Luz
v.: Kuipers (holland)
RB Leipzig: Gulácsi – Klostermann (Orbán, 84.), Upamecano, Mukiele – Laimer (Halstenberg, 62.), Kampl (Adams, 64.), Sabitzer, Angelino – Nkunku (Forsberg, a szünetben), Olmo (Schick, a szünetben) – Y. Poulsen
PSG: S. Rico – Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat – A. Herrera (Verratti, 83.), Marquinhos, Paredes (Draxler, 83.) – Di María (Sarabia, 87.), Mbappé (Choupo-Moting, 86.), Neymar
gól: Marquinhos (13.), Di María (42.), Bernat (56.)

Kiemelt fotó: Manu Fernandez / POOL / AFP

Hűű!

Hű, mi maradt ki! Mbappé ugratta ki Neymart, aki ellőtte a labdát Gulácsi mellett, de a bal kapufa segített.

Első helyzet

Az első helyzet a lipcseieké, de Nkunku lövése lepattant a védőkről, így Rico kapus begyűjtötte a labdát.

A kezdőcsapatok

RB Leipzig: Gulácsi – Klostermann, Upamecano, Mukiele – Laimer, Sabitzer, Kampl, Angelino, Nkunku, Dani Olmo – Poulsen
PSG: Sergio Rico – Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Juan Bernat – Marquinhos, Paredes, Ander Herrera – Di Maria, Mbappé, Neymar

Nagelsmann: Készen állunk

„A játékosok nyerni akarnak, éhesek a sikere, ezt látom az arcukon. Készen állunk arra, hogy megtegyük a következő lépést. Nagyon nehéz lesz, mert olyan sztárok ellen kell játszanunk, mint Neymar és Kylian Mbappé” – nyilatkozta Julian Nagelsmann, a Leipzig edzője.

Kollégája, és egykori edzője, Thomas Tuchel (aki gyakorlatilag elindította ezen a pályán) azt mondta a mérkőzés előtt, szeretné, ha az elvégzett kemény munka megtérülne.

Csodát tettek a lipcseiek

Az RB Leipzig is a hajrában győzött, az Atlético Madrid elleni 2-1-es siker óriási bravúr volt. Ráadásul a 33 éves Julian Nagelsmann ezzel a BL-történelem legfiatalabb edzője lett, aki a négy közé vezette csapatát.

25 év után BL-elődöntő

A múlt héten mindkét csapat nagy örömet okozott a szurkolóinak. A PSG egy jó hajrával 0-1-ről fordítva verte 2-1-re az Atalantát, és jutott be 25 év után ismét a legrangosabb kupa döntőjébe (1994-95-ben az AC Milan búcsúztatta a legjobb négy között 3–0-s összesítéssel). De ami még nagyobb öröm, hogy a 2011 óta katari tulajdonban lévő csapat most ugrotta át saját árnyékát.

Olvasói sztorik