Nemzetközi foci

Összejött a négyből négy trófea a PSG-nek

A bajnokság, a francia kupa és a Szuperkupa után a Ligakupát is megnyerte a PSG, amely ezzel minden hazai trófeát begyűjtött az idényben.

A Ligakupát a következő idényben már nem rendezik meg, a sorozat utolsó döntőjét pedig büntetőpárbajban nyerte meg a PSG a Lyon ellen, miután 120 percen keresztül nem tudtak betalálni a csapatok.

A tizenegyesek során a hatodik párban Keylor Navas kivédte Bertrand Traoré lövését, majd Pablo Sarabia belőtte a mindent eldöntő büntetőt, amivel eldőlt, hogy a PSG ünnepelhet.

Az elmúlt években a PSG a 36 megszerezhető franciaországi trófeából 25-öt bezsebelt, ami elég komoly statisztika. A párizsiak még a BL-ben is érdekeltek, a negyeddöntőben az olasz Atalantával találkoznak majd.

A Lyon is áll még a BL-ben, de a csapatnak meg kellene nyernie a sorozatot, hogy ne forduljon vele elő az a csúfság, hogy az 1996-1997-es idény óta először nem szerepel a nemzetközi porondon. A Lyon a Juventusszal találkozik a 16 között, és 1-0-s előnyről várja a torinói visszavágót.

Francia Ligakupa-döntő:

PSG – Lyon 0-0 – büntetőkkel 6-5

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik