Nemzetközi foci

Kirúgták az edzőt, aki majmokhoz hasonlította a szurkolókat

Korábban a témában:

Rasszista megnyilvánulása után menesztették Luc Eymaelt, a tanzániai labdarúgó-bajnokságban szereplő Young Africans együttesének vezetőedzőjét.

A belga edző az élvonal utolsó előtti fordulójában a Mtibwa vendégeként elért 1-1-es döntetlent követően illette méltatlan jelzőkkel a szurkolókat, és kritizálta az országban meglévő infrastruktúrát.

Ezek a szurkolók semmit nem tudnak a futballról. Csak kiabálnak, olyanok, mint a majmok vagy az ugató kutyák

– idézte több internetes oldal is a 60 esztendős edzőt.

„Ez a hely nem nekem való, olyan pályákon kell játszani, mint Európában a heted- vagy nyolcadosztályban. Nem szeretek az önök országában lenni” – bírálta a körülményeket Eymael, aki kifogásolta, hogy nincs autója, és nem áll rendelkezésére wifi vagy digitális televízió sem. Hozzáfűzte, a felesége sem élvezi az ottlétet, amely számára is taszító.

„Az egyetlen örömöm az egészben, hogy mindig telt ház előtt játszunk, de ezek a munkakörülmények nem valók nekem” – zárta a kifakadását Eymael, aki később elnézést kért a nyilatkozatokért.

A Young Africans végül másodikként zárta a bajnokságot a nagy rivális, sorozatban a harmadik bajnoki címét begyűjtő Simba együttese mögött. A Young Africans az ország legeredményesebb klubja 22 elsőséggel, a Simba 21 bajnoki arannyal a második az örökrangsorban.

Kiemelt kép: Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.