Nemzetközi foci

Edzőváltással próbálkoztak, földbe döngölte őket a Manchester City

A Manchester City mindkét félidőben két-két gólt szerezve fektette két vállra és verte idegenben 4-0-ra a kiesés elől menekülő Watfordot  a Premier League 37. fordulójában.

Egészen furcsa módját választotta a Watford vezetősége arra, hogy a csapat nekimenjen az utolsó két, hihetetlenül fontos fordulónak: váratlanul kirúgták Nigel Pearson vezetőedzőt. Hayden Mullins kapta meg megbízott menedzserként a feladatot, hogy a Manchester City és az Arsenal ellen irányítsa a csapatot.

Ahogy az várható volt, a City felsöpörte a padlót a Watforddal. Ugyan bő fél órát kellett várni az első gólra, akkor Raheem Sterling védhetetlen lövéssel szerzett vezetést a vendégeknek. Az angol csatár később kihagyott egy tizenegyest, de a kipattanót már értékesítette.

Sterling első:

És második gólja:

A manchesteriek a második félidő elején is sorozatban szállították a gólhelyzeteket, újabb gólt a 63. percben szereztek, amikor Phil Foden lőtte az üresen maradt kapuba a kipattanó labdát. Percekkel később Aymeric Laporte szabadrúgás után fejelt gólt, 0-4 után pedig már egyik csapat sem erőltette túl a dolgot.

A Manchester City 12-0-val hozta le szezonbeli két bajnokiját a Watford ellen.

Foden is betalált:

Laporte állította be a végeredményt:

A vereség egy mérkőzéssel később lett igazán fájó

A Manchester City már biztosan a második helyen zárja a bajnokságot, a Watfordnak viszont elég fájó lehet ez a vereség, ugyanis a kedd esti mérkőzésen az Aston Villa meglepetésre 1-0-ra legyőzte az Arsenalt, így a Villa és a Watford helyet cseréltek a tabellán, utóbbi áll már kiesőhelyen.

Premier League, 37. forduló

Watford – Manchester City 0-4 (0-2)

Gólszerző: Sterling (31., 40.), Foden (63.), Laporte (66.)

Aston Villa – Arsenal 1-0 (1-0)

Gólszerző: Trezeguet (27.)

Kiemelt kép: ADRIAN DENNIS / POOL / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik