Nemzetközi foci

Rákbeteg rajongója próbálta megmenteni a mutogató játékost

Korábban a témában:

Nagy bravúrt hajtott végre az Arsenal labdarúgócsapata, amely szombaton a gaboni válogatott Pierre-Emerick Aubameyang duplájával 2-0-ra legyőzte a Manchester Cityt, és ezzel története során 21. alkalommal bejutott az FA-kupa döntőjébe.

Gyilkos kontrákkal csinálta ki az Arsenal a Cityt
Végigtámadta az elődöntőt a címvédő manchesteri csapat, mégis az Arsenal lesz ott a fináléban.

A mérkőzést követően a nagy győzelmi ünneplésben készült egy olyan fotó, amelyen az Arsenal skót válogatott játékosa, Kieran Tierney a középső ujját mutatta fel.

A védő bocsánatot kért az angol sajtóban, elmondta, ezt nem szánta senkinek, csak úgy jött (?!), és elismerte, nem tudta, hogy készült ilyen kép, és ennyire gyorsan el is terjed a közösségi médiának köszönhetően.

Tierney szerencsére a legtöbb rajongó nem sértődött meg, sőt, egyikük éppen a segítségére sietett. A 23 éves norvég Andreas Eikaasen az Ullevaal-kórházban fekve szurkolta ki szeretett csapata sikerét, és attól tartva, hogy az egyik hőse bajba kerül, és a mutogatás miatt esetleg eltiltják, posztolt magáról egy hasonló fotót.

Tegyük fel, hogy a rákomnak szántad, haver! Ragyogó mérkőzést játszottatok, csodálatos estét szereztetek nekem

– írta.

Tierney válasza sem késett sokat, viszont válaszában azt írta a beteg szurkolónak, hogy egy igazi legenda, és elküldi neki azt a mezt, amelyet a Manchester City ellen viselt.

„Tényleg másodpercek alatt felrobbant a net és beindult a poszt.

Nem vagyok nagyon aktív a Twitteren, tehát egy kicsit szürreális volt az egész. És azóta sem állt le, a telefonomon már ki kellett kapcsolni az értesítéséket

– nyilatkozta a norvég TV2-nek Eikaasen.

„Azonnal felvettem vele a kapcsolatot. Még az öltözőben ünnepelt a többi játékossal, de gyorsan reagált. Gratuláltam neki a győzelemhez, és azt mondtam, hogy remélem, megmentettem őt a három mérkőzésre szóló eltiltástól. Azt válaszolta, hogy örül, hogy a siker jót tett nekem, és arra kért, hogy folytassam a rák elleni küzdelmet.”

Kiemelt fotó: JUSTIN TALLIS / POOL / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.