Nemzetközi foci

Bődületes nagy gólt rúgott a Fradi korábbi kiszemeltje

A horvát bajnokság 35. fordulójában a Varazdin az NK Osijeket fogadta és bár Kleinheisler László nem lépett pályára – még júlis elején, a Dinamo Zágráb elleni meccs előtti melegítés közben megsérült –, ettől még két ok miatt is nyugodtan tekinthetjük magyar érdekeltségű meccsnek:

  • Mészáros Lőrinc az eszéki klubb tulajdonosa,
  • illetve a találkozó egyetlen gólszerzőjét korábban épp a Fradival hozták hírbe.

Az Osijek a bajnoki ezüstéremért hajtott, miközben a tíz csapatos horvát élvonal nyolcadik helyén álló hazaiak már megmenekültek a kiesés elől. Alighanem a Varazdin játékosai a tét nélkül felszabadultabban futballoztak, amelynek a 39. percben Domagoj Drozdek révén lett meg az eredménye. Történt, hogy a 24 éves horvát támadó, aki a Dinamo Zagreb, majd a Borussia Dortmund játékosa is volt fiatalabb korában, balról pálya közepe felé indult egy csellel, majd nagyjából 25 méterről, jobbal bődületesen nagy gólt rúgott. Íme:

Drozdek egyébként csak kölcsönben van Varasdon, annak az NK Lokomotívának a labdarúgója, amely épp az eszékieket üldözi a tabellán az éremért folyó harcban és amely épp a Fradi elől happolta el. A támadó ugyanis 2018-ban azzal került be a magyar hírekbe, hogy a Ferencváros 100 millió forintért szerződtetné.

Az Osijek a 77 pontos és már bajnok Dinamo Zagreb mögött 62 ponttal második helyen áll a tabellán. Ha a Kleinheisleréket egy ponttal követő NK Lokomotiva vasárnap délután legyőzi a 61 pontos HNK Goricát, úgy helyet cserélnek utóbbival. A horvát bajnokságból még egy forduló van hátra, ráadásul az utolsó 36.-ban épp az ezüstérem sorsáról döntő rangadót, Osijek-NK Lokomotiva meccset rendeznek Eszéken.

(Kiemelt kép: aktualno.hr)

Olvasói sztorik