Nemzetközi foci

Bruno Alves és Matteo Darmian segíti a magyar futballistát

Lassan egy hónapja edz a Serie A 12. helyén álló SSD Parma Calcio felnőttegyüttesével Kosznovszky Márk, aki tavaly nyáron az MTK Budapest akadémiájáról szerződött Olaszországba. Az U17-es vb-n is játszó, korosztályos válogatott középpályás reméli, előbb-utóbb megkapja élete lehetőségét és bemutatkozhat a topligában.

A 18 éves labdarúgó a Parma Primavera-csapatának labdarúgójaként a 2019-20-as idényben 12 mérkőzésen lépett pályára a koronavírus-járvány kitöréséig, több, mint ezer percnyi játékidejével mondhatni meghatározó tagja volt együttesének.  A klub munkatársai is elégedettek lehettek a teljesítményével, mert az olasz futball újraindulását követően bő egy hónapja a bajnokság 12. helyén álló első csapat keretéhez irányították, május vége óta folyamatosan a felnőttekkel készül.

„Hihetetlen lenne, ha bemutatkozhatnék a Seria A-ban. Amikor tavaly nyáron idejöttem, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy fél év múlva már az első csapatban találom magam”– reagált az utánpótlássport.hu megkeresésére a brazíliai U17-es vb-n is szereplő középpályás. Elmondta, ezelőtt csak a tévében látta Bruno Alvest, a portugálok Európa-bajnok védője, vagy akár a csapat jelenlegi legértékesebb játékosát, Matteo Darmiant, most nap, mint nap velük készülhet.

Tőlük az edzésen is rengeteget tanulok, fizikális és taktikai téren is megosztják velem a tapasztalataikat, amelyeket a karrierjük során felhalmoztak, amiért nem lehetek elég hálás nekik

„Amikor a nyáron csatlakoztam az együttes U19-es csapatához, az első egy-két hónap borzasztóan nehéz volt. Nagyon más iramban nyomták az itteni srácok, mint amihez korábban hozzászoktam. Többet is kaptam eddig, mint amire az első évem előtt számítottam. Az, hogy bekerültem a felnőttek közé, nem volt magától értetődő, mert összesen ketten-hárman léptünk fel az ifjúsági csapatból, és én vagyok az egyik legfiatalabb, aki ezt megtehette”

– mesélte Kosznovszky

A Parma bő kerete harminc fős, borzasztóan nehéz bekerülnie egy-egy meccs 16-os keretébe. Sok múlhat az esetleges bemutatkozáson az is, hogyan áll a csapat a bajnokságban. A Serie A-ból még hat forduló van hátra. A Parma szerdán az AC Milan ellen lép pályára Milánóban, majd vasárnap a Sampdoriát fogadja.

(Kiemelt kép: instagram.com/koszi2002/)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik