Nemzetközi foci

Erling Braut Haalandot kidobták egy klubból

Norvégiában a hétvége egyik legnagyobb híre volt, hogy a Borussia Dortmund csodacsatára, Erling Braut Haalandot kidobták egy szórakozóhelyről. Az erről készült videó bejárta a netet, de sokáig mindenki csak találgatott, hogy mi történhetett a 19 éves focistával.

A csatár a szezon befejezése utáni szabadságát tölti hazájában, pihenésképp pedig elment szombat este bulizni. Az kiderült, hogy ennek mi lett a vége, de Christopher Naesheim, a szóban forgó klub biztonsági szolgálatának vezetője elárulta azt is, miért végződött kidobással az este.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére tudtuk, hogy az emberek izgatottságukban körbeállják majd Erling Braut Haalandot, hogy képet készítsenek vele és autogrammot kérjenek. Végül annyira nem javult a helyzet, hogy meg kellett kérnünk, távozzon. Erling nem rúgott be és együttműködő volt, az utcán aztán elmagyaráztuk neki a helyzetet és megértette, miért küldtük ki

– idézi a Bild Naesheimet.

Norvégiában egyébként nyitva tarthatnak a klubok, de maximum 200 embert fogadhatnak és tartaniuk kell a másfél méteres távolságot, utóbbi miatt kellett kiküldeni Haalandot.

Kiemelt kép: Alex Gottschalk/DeFodi Images via Getty Images

Olvasói sztorik