Nemzetközi foci

Lecsapott a koronavírus a kupagyőzelmet ünneplő csapatra

A szófiai Lokomotiv kupagyőzelméhez kapcsolódóan több mint ötvenen fertőződtek meg.

Hat vagy hét labdarúgó és félszáz szurkoló kapta el a koronavírust a bolgár kupát megnyerő Lokomotiv Plovdiv ünneplésekor.

A Plovdiv24.bg információja szerint a fertőzöttek között van a csapatkapitány Dimitar Iliev, a kapus Ilko Pirgov, a szélső Bircent Karagaren, illetve a bosnyák származású osztrák támadó, Kenan Muslimovic is.

Az összes játékos tesztjét elvégezték, háromnak vannak tünetei, láz és torokfájás. Mindent megtettünk, hogy elkülönítsük őket a csapattól

– mondta Georgi Ivanov sportigazgató.

A helyi sajtó beszámolója szerint az együttest 12 ezer rajongója köszöntötte – miután a szófiai CSZKA felett a fővárosi Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban büntetőkkel aratott sikert –, csakhogy közben nem tartották be az egészségügyi előírásokat, így figyelmen kívül hagyták a távolságtartás követelményét és védőmaszkot sem viseltek, ami tömeges megbetegedéshez vezetett.

Az egyik portál szerint az egyik szurkolói csoport nagyszabású bulit is tartott az egyik plovdivi éjszakai klubban, míg a játékosok a Naposparton ünnepeltek.

Szakértők szerint az eset nyomán a vírusfertőzöttek száma várhatóan tovább növekszik majd Plovdivban.

A bajnokság 5. helyén álló csapat csütörtök este a harmadik CSZKA Szófiát fogadja, de minden bizonnyal erősen tartalékos felállásban.

Kiemelt fotó: Facebook/Lokomotiv Plovdiv

Olvasói sztorik