Nemzetközi foci

Több ezer szurkolóval ünnepeltek, de kiderült, hogy koronavírusosak a bajnokcsapat játékosai

Hétfőn jelentette be a szerb bajnok Crvena zvezda, hogy a keretből öt játékos is megfertőződött a koronavírussal. A belgrádiak elég felelőtlenül zárták le a szezont,

  • másfél hete, a Partizan elleni rangadón 16 ezer néző volt és súlyosan megsértették az egészségügyi előírásokat akkor is,
  • majd az újvidéki Proleter elleni zárófordulós meccset követően több mint tízezer ember társaságában ünnepelték meg a bajnoki aranyérmet.
Újabb topteniszező kapta el a koronavírust
Már ketten fertőződtek meg a Novak Djokovic által elindított sorozat mezőnyéből.

Az öt fertőzött játékosból négyen nem is játszottak már az utolsó mérkőzésen, mert nem érezték jól magukat, már akkor tüneteik voltak. A klub közleménye szerint a pozitív eredmények óta a betegeket elkülönítették, úgy gyógyulnak.

A belgrádi rangadó után a szomszédos Montenegróban újra regisztráltak új megbetegedéseket, amit összekapcsoltak a mérkőzéssel, az oda ellátogató szurkolók vitték hazamagukkal a vírust.

Kiemelt kép: PEDJA MILOSAVLJEVIC / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik