Nemzetközi foci

A poklot is megjárta a csapat, amely ismét ott lesz a Bundesligában

Az Arminia Bielefeld 11 év után visszajutott a német labdarúgó-bajnokság élvonalába. A másodosztály 32. fordulójának keddi játéknapján a tabellán második helyezett Hamburger SV házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a VfL Osnabrück együttesével, ezzel biztossá vált, hogy

a listavezető Bielefeld a feljutást jelentő első vagy második helyen zárja majd a szezont.

Az Arminia eddig 17 idényt töltött a Bundesligában, ahonnan legutóbb 2009-ben esett ki, ráadásul azóta három évadot eltöltött a harmadosztályban is. Pénzügyi gondjai is voltak a klubnak, amely 2018-ban megint elég rosszul állt a másodosztályban, de aztán decemberben kinevezték Uwe Neuhaust, aki előbb benntartotta a csapatot a Bundesliga 2-ben, ebben az idényben pedig feljuttatta a Bielefeldet. Vezetőedzőként neki a következő szezonja lesz az első a Bundesligában.

A másik feljutó hely megszerzésére a Hamburg mellett a VfB Stuttgartnak és a Heidenheimnek van még esélye. A harmadik helyezett osztályozót játszhat az élvonalba kerülésért.

Kiemelt kép: FRISO GENTSCH / dpa-pool / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik