Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megvan, hogy mikor játszhat a Puskás Arénában a BL és az EL győztese

Szeptember 24-én adna otthont Budapest a Puskás Arénában a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt összecsapásnak és Lisszabonban lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája döntő tornája.

A Sky Italia korábbi értesülését a Reuters hírügynökség beszámolója is megerősítette: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai ülésén már csak rá kell bólintania arra a tervezetre, amely szerint a legrangosabb kontinentális sorozat egy 12 napos, nyolccsapatos tornával, két stadionban, zárt kapus mérkőzéseken zárulna a portugál fővárosban.

A negyeddöntőket négy egymást követő napon, augusztus 12. és 15. között bonyolítanák le, majd a két elődöntőt augusztus 18-19-én rendeznék, a fináléra pedig augusztus 23-án kerülne sor.

A koronavírus-járvány okozta leállást megelőzően négy csapat, az Atalanta, az RB Leipzig, az Atlético Madrid és a Paris Saint-Germain biztosította helyét a legjobb nyolc között, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágóit vagy Lisszabonban, vagy az eredeti helyszíneken, zárt kapuk mögött rendezik meg, írja az MTI. Ebből a szakaszból még a Juventus-Olympique Lyon, a Manchester City-Real Madrid, a Bayern München-Chelsea és az FC Barcelona-Napoli párharcok visszavágói vannak hátra.

Az Európa Liga záró szakaszát négy német városban rendeznék, korábbi sajtóhírek szerint Düsseldorf, Gelsenkirchen, Duisburg és Köln lenne a helyszíne a találkozóknak, a finálénak utóbbi város adna otthont.

A BL és az EL-győztese egy hónappal később a Puskás Arénában nyitná a következő európai kupaidényt. A BL-ben Isztambul, az EL-ben pedig Gdansk volt eredetileg a finálé helyszíne.

Kiemelt kép: KISBENEDEK ATTILA / AFP

Olvasói sztorik