Nemzetközi foci sport

Megadott egy necces gólt, bántalmazták a rangadó játékvezetőjét

A vasárnapi BATE-Sahcjor Szalihorszk fehérorosz futballrangadó után bántalmazták a mérkőzés játékvezetőjét, valamint segítőit, írja az MTI. A helyi szövetség közleménye szerint az incidens akkor történt, amikor a játékvezető, az asszisztensei és a meccs ellenőre autóval utaztak a 2-2-es döntetlenre végződött rangadó után.

Egy másik jármű hirtelen fékezett előttük, megállította az autójukat, ezután az ismeretlen tettesek kiszállásra kényszerítették a bírót és utastársait, majd bántalmazták és fenyegették őket.

Vélhetően az állt a támadás mögött, hogy a játékvezető megadta a Szalihorszk egyenlítő gólját a 81. percben, amivel kialakult a 2-2-es végeredmény: Podstrelov találatát egyértelmű, kapus elleni szabálytalanság előzte meg. Ebből már a meccsen is nagy vita alakult ki a játékosok között, többen is sárga lapot kaptak.

A szövetség a történteket elfogadhatatlannak nevezte és elítélte. Mivel a játékvezető autójában működött a műszerfal fölé szerelt kamera, annak felvételét bizonyítékként továbbadják a hatóságoknak.

A döntetlennel zárult rangadó után, 13 fordulót követően a BATE 27 ponttal az első helyen áll, a Sahcjor Szalihorszk együttesének 25 pontja van.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.