Nemzetközi foci

Indulhat a verseny: Edinson Cavani ingyen igazolható

A Paris Saint-Germain sportigazgatója, Leonardo elismerte a Le Journal du Dimanche című lapnak, hogy nyáron távozik a csapattól az elmúlt évek két alappillére, Thiago Silva és Edinson Cavani.

A brazil védőre és az uruguayi csatárra a francia bajnok már csak akkor számít, ha a félbeszakított Bajnokok Ligája-idényt be lehet fejezni. A PSG az egyenes kieséses szakasz első felvonásán a Borussia Dortmundot búcsúztatva már bejutott a BL-negyeddöntőbe, mielőtt a kupasorozat márciusban a pandémia miatt félbeszakadt. Az európai szövetség hivatalosan meg nem erősített tervei szerint a sorozat lezárására Lisszabonban kerülhet sor augusztusban, négyes, vagy nyolcas döntő keretein belül.

Thiago Silva nyolc év után távozik az együttestől, ahol több mint háromszáz mérkőzésen lépett pályára és hét bajnoki címet nyert. A védő még két évig akart játszani a PSG-ben, amelynek viszont más tervei voltak vele kapcsolatosan.

Ami Cavanit illeti, a csapat történetének legeredményesebb csatára 2013-ban érkezett Párizsba, ahol 301 tétmeccsen 200 gólt lőtt. A hírek szerint az Atlético Madrid, az FC Barcelona és az Internazionale is tárgyalt vele, de nem jutott megegyezésre.

Kiemelt kép: Martin BUREAU / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik