Nemzetközi foci

Edzője szerint Szoboszlai egy másik dimenzióban játszik

Hatalmas meccse volt Szoboszlai Dominiknek a Sturm Graz elleni: a Salzburg magyar válogatott játékosa egy félidő alatt szerzett három gólt az 5-1-re megnyert bajnokin, egyik találat szebb volt, mint a másik.

Szoboszlainak, aki most egy másik dimenzióban játszik, és Dakának is óriási önbizalma van

mondta két kulcsemberéről Jesse Marsch, a salzburgiak vezetőedzője.

„Szerencsére három góllal tudtam segíteni a csapatot, bízom benne, hogy többet is szerzek még. Úgy jöttünk vissza a korona-leállásból, hogy nem veszíthetünk meccset, bajnokok akarunk lenni” – nyilatkozta a magyar játékos.

Infografika: sofascore.com

A Salzburg döbbenetesen jó formában van:

  • az Osztrák Kupa-döntőt 5-0-ra nyerte meg,
  • míg a bajnokságban a Rapid Wient (2-0), a Hartberget (6-0) és most a Sturm Grazot (5-1) is magabiztosan verte.

Hét pont a csapat előnye a rájátszás felsőházában, hét forduló van még hátra a szezonból. Az osztrák bajnokcsapat a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásába jutna, vagyis óriási a tét – az ezüstérmes a második körben kapcsolódik be a kvalifikációba.

Szoboszlai első:

Második:

És harmadik gólja:

Kiemelt kép: Chris Bauer/SEPA.Media /Getty Images

Olvasói sztorik