Nemzetközi foci

Nem kapják vissza a pénzüket a szurkolók, azóta szidják a klubot

A szebb napokat is megélt Sunderlandet sok kritika érte már, de a szerdai döntésével saját szurkolóit is maga ellen fordította az együttes. Az éves bérletekre vonatkozó határozat verte ki a biztosítékot a drukkereknél,

a Sunderland egyetlen fontot sem térít vissza azok után a mérkőzések után, amik elmaradtak, vagy zárt kapuk mögött rendeznek meg.

Ugyanígy a jövő évre sincs garancia arra nézve, ha valaki meghosszabbítja a klubtagságit, valóban tud majd mérkőzésekre menni. Egyedül azt ígérte a klub, hogy amint lehet nézők előtt rendezni a találkozókat, akkor a bérletesek előnyt élveznek majd.

Érthető módon a szurkolók nem örültek a fejleményeknek, különösen annak tükrében, hogy még nincs végső döntés a szezon befejezéséről, de júliusban megkezdődik a jövő évre szóló bérletek árusítása. Ezzel egyidőben automatikusan megújulnak a klubtagságik is, hacsak nem rendelkezik máshogy az adott szurkoló. A bejelentés alatti hozzászólások alapján pedig többre vágynak, mint egy legális stream linkje.

A Sunderland egyébként sokévnyi gyengélkedés után a harmadosztály hetedik helyén áll, a rájátszásért küzdhet, ha folytatódik a bajnokság. A szezon 36 fordulója után csak gólkülönbséggel maradt le eddig a playoffról a csapat.

Kiemelt kép: JOE TOTH / BACKPAGE IMAGES Ltd / DPPI via AFP

Olvasói sztorik