Nemzetközi foci

Újabb európai bajnokságban engedik be a nézőket a stadionokba

A bolgár kormány keddi bejelentése szerint kilátogathatnak a szurkolók a pénteken újrainduló labdarúgó-bajnokság mérkőzéseire, írja az MTI. Az intézkedésben annyi kikötés szerepel, hogy

a stadion kapacitásának 30 százalékát lehet kihasználni.

Az újrakezdés május 7-én elfogadott tervezetében még az szerepelt, hogy csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni a találkozókat, a bajnokságot pedig rövidített programmal fejezik be. Utóbbit nem bírálták felül, azaz a bolgár pontvadászat július 11-ig tart majd, a kupadöntőt pedig egy héttel korábban rendezik. Bulgáriában eddig 2538 koronavírusos beteget jelentettek, akik közül 144-en haltak meg.

„Felvállaltuk, ha fertőzöttek leszünk, az a mi hibánk”
Az NB I-es stadionokban most csak minden negyedik székre ülhet le néző. Megnéztük a Honvéd-Debrecen meccsen, hogy működik ez a gyakorlatban.

Európában Fehéroroszország volt az egyedüli, ahol egy pillanatra sem állt le a bajnokság, a szurkolók is végig mehettek a mérkőzésekre. A magyar kormány is engedélyezte a meccsre járást, így a múlt hétvégén, az NB I 26. fordulójában már újra a lelátókon voltak a drukkerek, mint ahogyan a Magyar Kupa szerdai döntőjére is árusítanak jegyeket – a Honvéd és a Mezőkövesd a Puskás Arénában játszik 20 órától.

Kiemelt kép: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik