Nemzetközi foci

PL: agyrém ötlettel állt elő a brit rendőrség

A brit rendőrség azt szeretné elérni, hogy az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Liverpool semleges helyszínen játssza azt a mérkőzését, amelyen várhatóan harminc év után először bebiztosítja elsőségét, írta az MTI.

A Premier League küzdelmei a koronavírus-járvány miatt száz nap után, június 17-én folytatódnak, ekkor a második helyen álló címvédő Manchester City az Arsenalt fogadja, és ha vereséget szenved, akkor a 25 pontos előnnyel vezető Liverpool három nappal később az Everton elleni városi derbin szerezheti meg fennállása első Premier League-győzelmét.

Amennyiben ez a forgatókönyv nem érvényesül, akkor a hatóságok azt szeretnék, ha a tavalyi Bajnokok Ligája-győztes a következő fordulóban ugyancsak semlegesen helyszínen lépne pályára a Crystal Palace ellen. Ezt a találkozót eredetileg az Anfield Roadon rendeznék.

A rendőrség azt szerette volna, hogy a szezonból hátralevő mind a 92 találkozót semleges stadionban játsszák, ezt azonban a klubok elutasították. Most néhány hasonlóan kiemelt összecsapással kapcsolatban merült fel ennek az eshetősége: ilyen például a két manchesteri csapat egymás elleni mérkőzése.

Kiemelt fotó: Paul ELLIS / AFP

Olvasói sztorik