Nemzetközi foci sport

Világbajnok klasszis siratja a meghalt brazil futballedzőt

Hatvanhárom éves korában elhunyt Oswaldo Alvarez, a brazil női labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A többek között a Sao Paulót, a Corinthianst, a Guaranit és a Ponte Pretát is irányító, Vadao néven ismert szakember halálát májrák okozta.

Örökké hálás leszek, hogy kinyitottad az ajtót egy fiúnak, akit senki sem ismert és akiben csak kevesen hittek. De te igen, tanítottál, lehetőséget adtál nekem, hogy szárnyalhassak. Szomorú nap ez a mai, de az emlékek, amiket a szívemben őrzök, örömteliek! Nyugodj békében, barátom!

– búcsúzott Instagram-oldalán a brazilok 92-szeres válogatott , világbajnok és aranylabdás klasszisa, Kaká, aki 2001-ben, Sao Paulóban éppen Vadao vezetése alatt mutatkozhatott be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kaká (@kaka) által megosztott bejegyzés, Máj 25., 2020, időpont: 11:15 (PDT időzóna szerint)

Oswaldo Alvarez a legutóbbi két világbajnokságon irányította hazája női válogatottját, de 2015-ben és 2019-ben is a nyolcaddöntőben búcsúzott az együttessel, utóbbi kudarcot követően pedig menesztették.

Emellett 2014-ben és négy évvel később is megnyerte a Copa Americát, valamint a 2015-ös Pánamerikai Játékokon is aranyérmet szerzett, míg a riói olimpián házigazdaként a negyedik helyen végzett a csapattal.

Kiemelt fotó: VANESSA CARVALHO / BRAZIL PHOTO PRESS / Brazil Photo Press via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.