Nemzetközi foci

Máris volt egy magyar focimeccs, amivel próbára tették a türelmünket

Felejthető mérkőzésen játszott egymással 0-0-ás döntetlent az MTK és a Budapest Honvéd a Magyar Kupa-elődöntő első meccsén.

A Fehérvár azt hitte, egy korai gól elég, de meglepődött a végén
Így is kedvező helyzetben vannak a Magyar Kupa elődöntőjében.

A Budapest Honvéd a leállás alatt edzőt cserélt, Giuseppe Sannino helyét Pisont István vette át, miközben az MTK a koronavírus-járvány miatt félbeszakított NB II-ben feljutó helyen végzett, azaz már csak a kupában vannak tétmeccsei az idényben. Már a 3. percben a kapuba került a labda a kupaelődöntő első mérkőzésén, de Prosser lesen volt, így joggal érvénytelenítették a találatot. Az ígéretes kezdés után viszont egy komolyabb lehetőség volt csak a szünetig, azt Schön hagyta ki a 36. percben, egy védő bele tudott lépni a lövésébe.

A második félidő is sok hibával indult, majd George ugyan ziccerbe került, de Varga lábbal védeni tudott. A 61. percben volt egy szép lövés, Hidi eresztette el, a kapufát találta el. A folytatásban is volt pár lehetőség, majd a honvédos Niba kezét érte a labda a tizenhatoson belül, de nem fújtak tizenegyest. A 93. percben még mindig megnyerhette volna a meccset az NB II-es MTK, de Pintér lövése a kapufán csattant.

Ez azt jelenti, hogy kedden 0-0-ról folytatják a csapatok. A másik elődöntőben is döntetlen lett, a Fehérvár 1-1-et játszott Mezőkövesden.

Magyar Kupa, elődöntő

MTK – Budapest Honvéd 0-0

MTK Budapest: Varga B. – Fülöp N., Katona M., Varju, Pintér Á. – Mezei (Bognár I., 69.), Palincsár, Cseke – Lencse (Bíró, 69.), Schön (Gera, 69.), Prosser

Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Lovric, Niba, Uzoma – Nagy G., Hidi – Gazdag (Ugrai, 76.), Lanzafame (Kesztyűs, 90.), Moutari (Kukoc, 76.) – George

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Olvasói sztorik