Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság következő idényét augusztus 2-án kezdik el, így nem tartanak szünetet a 2019-20-as szezon befejezését követően. Az MTI cikke szerint az időpontokról Makszim Mitrofanov, a sportági szövetség (RFSZ) főtitkár-helyettese nyilatkozott, miután az orosz sportminisztérium támogatásáról biztosította az RFSZ vezérkarának a bajnokság folytatásáról hozott döntését.
Ha június 21-én újraindulunk, a következő szezon már augusztus 2-án elrajtol. Amennyiben viszont valamilyen okból csúsznánk, akkor pedig augusztus 5-én kezdődik meg a 2020-21-es bajnoki idény
– mondta a TASZSZ-nak Mitrofanov.
„Az alapelv az, hogy minimalizáljuk a személyzet tagjai, a mérkőzés szervezői és a csapat játékosai közötti kapcsolatot, ezzel is csökkentve a járvány jelentette kockázatokat. A távolságnak két méternek kell lennie, s ennél közelebb nem mehetnek a riporterek sem a meccsek utáni nyilatkozatok készítésekor.”
A liga minden csapatának nyolc – egyformán zárt kapus – mérkőzése maradt a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezonból. A bajnokság július 22-én zárul, majd három nappal később rendezik meg a kupadöntőt.
Kiemelt kép: ALEXANDER FEDOROV / AFP