36 másodpercig volt kérdés, hogy ki nyeri az újrainduló Bundesliga szombati játéknapjának utolsó mérkőzését, amelyen az Eintracht Frankfurt a Borussia Mönchengladbachot fogadta.
A Gladbach az első támadásából egyből gólt szerzett, Hofmann lekészítése után Plea estében is nagyon pontosan lőtte ki a jobb alsót.
Mióta részletes statisztikát vezetnek a Bundesligában, azóta csak egyszer szerzett gyorsabban gólt a bajnokságban a Mönchengladbach, 2015 áprilisában Oscar Wendt 29 másodperc alatt vette be a Dortmund kapuját.
A 7. percben már két gól volt a Frankfurt előnye, Bensebaini csinált bohócot az emberéből, középen pedig Thuramnak nem volt nehéz dolga pár lépésről a hálóba terelni a labdát.
A Frankfurt érhetően padlóra került a korai góloktól, és nem is találta sokáig a ritmust, a második félidőben egy büntetőt is összehoztak a hazaiak, amit Bensebaini lőtt be némi szerencsével.
A csereként beállt André Silva gólja kicsit felrázta a Frankfurtot,
de a vendégek is nagyon könnyen szerezhettek volna egy negyedik gólt, Hofman azonban addig totojázott, hogy végül megadta az esélyt a hátvéd Hintereggernek, hogy bemutassa a hétvége védését.
A győzelemmel a Gladbach megelőzte a Leipziget, és felnyomult a harmadik helyre.
Bundesliga, 26. forduló:
Eintracht Frankfurt – Borussia Mönchengladbach 1-3 (0-2)
gól: André Silva (81.), illetve Plea (1.), Thuram (7.), Bensebaini (73., 11-esből)
Augsburg – Wolfsburg 1-2 (0-1)
gól: Brooks (54., öngól), illetve Steffen (43.), Ginczek (90+1.)
Borussia Dortmund – Schalke 04 4-0 (2-0)
gól: Haaland (29.), Guerreiro (45., 63.), T. Hazard (48.)
Düsseldorf – Paderborn 0-0
Hoffenheim – Hertha BSC 0-3 (0-0)
gól: Akpoguma (58., öngól), Ibisevic (60.), Matheus Cunha (74.)
RB Leipzig – Freiburg 1-1 (0-1)
gól: Y. Poulsen (77.), illetve Gulde (34.)
vasárnap játsszák:
1. FC Köln – FSV Mainz 05 15.30
Union Berlin – Bayern München 18.30
hétfőn játsszák:
Werder Bremen – Bayern Leverkusen 20.30
Az állás:
1. Bayern München |
25 |
17 |
4 |
4 |
73–26 |
+47 |
55 |
2. Borussia Dortmund |
26 |
16 |
6 |
4 |
72–33 |
+39 |
54 |
3. Mönchengladbach |
26 |
16 |
4 |
6 |
52–31 |
+21 |
52 |
4. RB Leipzig |
26 |
14 |
9 |
3 |
63–27 |
+36 |
51 |
5. Bayer Leverkusen |
25 |
14 |
5 |
6 |
45–30 |
+15 |
47 |
6. Wolfsburg |
26 |
10 |
9 |
7 |
36–31 |
+5 |
39 |
7. Freiburg |
26 |
10 |
7 |
9 |
35–36 |
–1 |
37 |
8. Schalke |
26 |
9 |
10 |
7 |
33–40 |
–7 |
37 |
9. Hoffenheim |
26 |
10 |
5 |
11 |
35–46 |
–11 |
35 |
10. 1. FC Köln |
25 |
10 |
2 |
13 |
39–45 |
–6 |
32 |
11. Hertha |
26 |
8 |
7 |
11 |
35–48 |
–13 |
31 |
12. Union Berlin |
25 |
9 |
3 |
13 |
32–41 |
–9 |
30 |
13. Eintracht Frankfurt |
25 |
8 |
4 |
13 |
39–44 |
–5 |
28 |
14. Augsburg |
26 |
7 |
6 |
13 |
37–54 |
–17 |
27 |
15. Mainz |
25 |
8 |
2 |
15 |
34–53 |
–19 |
26 |
16. Fortuna Düsseldorf |
26 |
5 |
8 |
13 |
27–50 |
–23 |
23 |
17. Werder Bremen |
24 |
4 |
6 |
14 |
27–55 |
–28 |
18 |
18. Paderborn |
26 |
4 |
5 |
17 |
30–54 |
–24 |
17 |
Kiemelt kép: JAN HUEBNER / AUGENKLICK/FIRO SPORTPHOTO / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP