Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ha Lőw Zsolton múlna, Budapesten játszaná BL-meccseit a PSG

Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain magyar másodedzője nyilatkozott a Blikknek, amiben azt mondta, büszke lenne, ha ő lenne az első Bajnokok Ligája-győztes magyar edző, ám mivel a francia bajnokságot már leállították, és a többi bajnokság sem indult még el, így nem biztos abban, hogy befejezik majd a BL-szezont. Egyedül a német rajt tűnik biztosnak – ők a hétvégén kezdenek –, hozzájuk képest például nagy lemaradásban lesz majd a PSG.

Megkérdezték, hogy a klubnál tudják-e, hogy magyar, tekintve, hogy Németországból érkezett Párizsba. Azt mondta hangoztatja mindig, valamint a klub tulajdonosa jóban van Csányi Sándorral és Magyarországot is szereti.

Igyekszem kollégáimat meggyőzni például arról, érdemes lenne Budapestre, az új Puskás Arénába vinni a hazai BL-meccseinket, főleg, ha augusztusban már nézőket is engednének a stadionokba, ugyanis Franciaországban a nyáron várhatóan még nem lesznek sportrendezvények. Persze, a német edzőtársaim is lobbiznak a hazájuk mellett.

Amikor lefújták a francia szezont és közölték, hogy augusztusig nem lehet sportrendezvényeket tartani az országban, akkor Nasser Al-Khelaifi azt nyilatkozta, tiszteletben tartják a döntést, viszont ők szeretnék befejezni a BL-szezont, ha folytatódik, így készek külföldön lejátszani a meccseiket.

A brazil Neymarról és a francia Kylian Mbappéról azt mondta, ők olyan egyéniségek, akik nehezen engednek bárkit is közel egymáshoz, bizonyítani kellett számukra szakmailag és emberileg is, de mostanra már kialakult egy kölcsönös tiszteleten alapuló munkakapcsolat.

A PSG a BL-ben már bejutott a legjobb nyolc közé, az első meccsen elszenvedett 2-1-es vereséget követően otthon 2-0-ra verte a Dortmundot. A nyolcaddöntők közepén szakadt félbe a sorozat, és egyelőre csak tervek vannak arra vonatkozóan, mikor folytatódhat.

Kiemelt kép: DOMINIQUE FAGET / AFP

Olvasói sztorik